Klubvilágbajnokság: a Barcelona legyőzésével döntős a Veszprém

MH/MTI
2024. október 1. kedd. 21:52

A vezetőedzők személye miatt is pikáns volt a párosítás, ugyanis a Veszprémet irányító Xavier Pascual Fuertes korábban háromszor nyert Bajnokok Ligáját a Barcelonával, a katalánok jelenlegi vezetőedzője, Carlos Antonio Ortega pedig három bajnoki címet, három Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett, a BL-ben pedig ezüstérmes lett a bakonyiakkal.

Gyors játékkal kezdett mindkét együttes, az első öt percben nyolc gól született és 5–3-ra vezetett a magyar bajnoki címvédő. Öt perccel később már három találat volt az előnye, majd megtört a lendülete és hét percig nem talált be. Ennek ellenére a BL-címvédő – amelyben Emil Nielsen remekül védett – nem tudott egyenlíteni, a bakonyiak 15–13-ra vezettek a szünetben.

A második félidőben is „harmónikaszerűen” alakult az eredmény: növelte a különbséget a Veszprém, de ellenfele rendre visszazárkózott. A szünet után előszőr vezetett négy találattal a magyar bajnok, erre egy 4–1-es sorozattal reagált a Barcelona, amely az ötvenedik percben egyenlített (25–25). Pascual időt kért, ennek ellenére a katalánok – 3–2 után másodszor – átvették a vezetést. Az 58. percben egy 6–2-es sorozat végén már 29–27-es előnyben volt a BL-címvédő, de szigorított védekezésén a Veszprém, nem kapott több gólt a rendes játékidőben, részben Rodrigo Corralesnek köszönhetően, aki büntetőt is védett.

A veszprémi Szergej Koszorotov időn túli szabaddobása a kapufán csattant, ezért hosszabbítás következett. A ráadás első felvonásában parádéztak a bakonyiak, jó védekezésükre és Corrales újabb védéseire alapozva 33–30-ra elléptek, és a második öt percben tovább növelték a különbséget.

Nedim Remili és Hugo Descat kilenc-kilenc, Jehia el-Dera hét góllal, Rodrigo Corrales 17 védéssel vette ki részét a sikerből. A túloldalon Aleix Gómez tíz, Dika Mem kilenc találattal, Emil Nielsen 12 védéssel zárt.

A két csapat 28. alkalommal találkozott egymással, a mérleg a Veszprém szempontjából – a rendes játékidőben – nyolc győzelem, 18 vereség és immár két döntetlen.

Veszprém HC–Barcelona (spanyol) 39–34 (15–13, 29–29, 33–30), hosszabbítás után

lövések/gólok: 61/39, illetve 61/34

gólok hétméteresből: 5/4, illetve 4/3

kiállítások: 6, illetve 2 perc

Az idei a 17. klubvilágbajnokság, a Veszprém eddig egyszer, 2015-ben vett részt a tornán, és akkor ezüstérmet szerzett.

A másik elődöntőben: SC Magdeburg (német)–al-Ahli SC (egyiptomi) 28–24 (12–15)

Elolvasom a cikket