Bajnokok Ligája: idegenben nyert az Atalanta és a Feyenoord is

MH/MTI
2024. október 2. szerda. 22:31

A Sahtar az ukrajnai háborús helyzet miatt Gelsenkirchenben fogadta olasz riválisát, amely meggyőző teljesítményt nyújtva nyert 3–0-ra úgy, hogy a donyeckiek a 90 perc alatt egyetlen alkalommal sem tudták eltalálni ellenfelük kapuját.

Meglehetősen eseménydús meccsen győzött 3–2-re a Feyenoord a nemzetközi kupában újonc Girona otthonában: a vezetést a házigazda spanyolok szerezték meg, de a hollandok egy öngóllal három perccel később egyenlítettek, tíz perc múlva pedig már az előny is náluk volt.

A szünet előtt tizenegyest is rúghatott a Feyenoord, de kimaradt a lehetőség. A folytatásban előbb les miatt érvénytelenítették a Girona gólját, majd a spanyol együttes is büntetőt rontott, hogy aztán a 74. percben mégis kiegyenlítsen. Öt perccel később újabb öngól pecsételte meg a hazaiak sorsát, így egyelőre nem tudtak pontot szerezni a BL-ben, a Feyenoord pedig első sikerét érte el a mostani idényben a 3–2-es diadallal.

A BL-ben az első nyolc helyezett egyenesen jut a nyolcaddöntőbe, a 9–24. helyezettek oda-visszavágós párharcban küzdenek meg a 16 közé kerülésért, az utolsó 12 alakulat pedig kiesik.

Eredmények, alapszakasz, 2. forduló: Sahtar Donyeck (ukrán)–Atalanta (olasz) 0–3 (0–2) gól: Djimsiti (21.), Lookman (44.), Bellanova (48.)

Girona (spanyol)–Feyenoord (holland) 2–3 (1–2) gól: Lopez (20.), Van de Beek (74.), illetve Herrera (23., öngól), Milambo (33.), Krejci (79., öngól)

Elolvasom a cikket