LMA
2024. október 2. szerda. 12:44
Antik igazság: nem a fegyverek mennyisége dönti el egy harc kimenetelét, de azért az is valós, hogy nagyban képes a végkifejletet – és pláne egy háború menetét – befolyásolni. Irán köztudomásúlag eléggé erős a modern és hagyományos pusztítóeszközök terén, amit „fényesen” példáz, hogy egymaga kétszáz ballisztikus rakétát lőtt ki kedd éjjel Izraelre.
E mennyiség már önmagában elképesztő, de érdemes elgondolkodni azon is, hogy seregnyi NATO-tagállamnak legfeljebb a hadimúzeumában akad kiállítva egy-egy ilyen eszköze. Az pedig csak amolyan szomorú rátét a tortán, hogy az atlanti szövetség érintett országai akkor sem tudnák használni ezeket a fegyvereket, ha hirtelen megjelenne a színen egy jó tündér, és lepakolna belőlük egy tucatot valamelyik laktanya udvarára.
Oka ennek a szofisztikáltság: könnyen belátható, már egy AK–47 vagy egy Bren gépkarabély biztonságos alkalmazása sem két perc alatt sajátítható el, a lövegkezelést igen-igen hosszú hónapokon át tanítják az egyetemen – a ballisztikus rakéta pedig még egy önjáró taracknál vagy a Leopard 2A7+ harckocsinál is bonyolultabb berendezés.
Holott ez utóbbi kettő sem megy a szomszédba a műszaki tudományok terén.
Magyarán mondva már ahhoz is évek kellen(én)ek, hogy a jó tündér által juttatott kilövőállásokat és rakétákat bárki felelősen áram alá merje helyezni. S ekkor találnánk szemben magunkat a következő problémával: hol próbáljuk ki őket, lévén a készségszint fenntartásához néha lőni is kellene a személyzetnek. Izraelnek ugye ott a tenger, Iránnak meg a sivatag. Mi pedig legfeljebb a debreceni Nagyerdőből a soproni Károly-kilátóra tudnánk célozni idehaza – aztán ha nem sikerült a buli, lehet elnézést kérni a lakosságtól…
Tavaly októberben írtunk arról, hogy a Hezbollah elképesztő mennyiségű rakéta fölött diszponál. A Libanon és Izrael között 2006-ban zajlott háborúban a szervezet szinte teljesen elhasználta készleteit. Azóta viszont nem került sor komolyabb összetűzésre a két fél között, így mára a raktárban tartott mennyiség elérheti – vagy esetleg meg is haladhatja – a száz-százhúszezer darabot. Igaz, a Hezbollah csak „viszonylag kevés” ballisztikus eszközt tart kézben, ám ha ehhez hozzávesszük, hogy Iránnak milyen elképesztő arzenálja lehet, akkor menten belátható, miért aggódik a világ.
Mint korábbi, az izraeli Vaskupolát tárgyaló cikkünkben bemutattuk, egy-egy ellenséges tárgy elfogásához két Tamir rakéta szükséges. Persze ez a helyzet csak akkor áll elő, ha a fejlett radarrendszer úgy látja, a zsidó államra kilőtt társa lakott területet vesz célba. Ám ha igaznak vesszük a Hezbollah gigakészletéről szóló információkat, illetve hozzáadjuk a háború eszkalációjának lehetőségét – azaz Irán további aktivitását és még több ballisztikus rakétáját – menten kiderül, az izraeli haderőnek döbbenetes mennyiségű Tamirra lehet/lesz szüksége a saját biztonságának megteremtéséhez.
Kellemetlen, de a fentebb említett NATO-analógia amúgy újfent ide iktatható: több tagnak együtt sincs annyi légvédelmi elhárítórakétája, mint amennyit Tel-Aviv egy hét alatt eléget az égben. S akkor még az indítóállások mennyiségét bele sem vettük a kalkulációba.
A kedd este született felvételeken tisztán látható, amint Teherán fegyverei közül számos célba ér még annak ellenére is, hogy a légvédelem szó szerint megállás nélkül tüzel rájuk. Elgondolkodtató az is, hogy a válaszcsapás gyakorta csak akkor kel útjára, amikor a ballisztikus rémálom már bőven látótávolságban van.
A képlet természetesen nem ilyen egyszerű, de azért talán képes érzékeltetni a tényt, hogy a háború s benne a légvédelem igen költséges és anyagzabáló hobbi. Arról nem is beszélve, hogy az alatt a pont alatt sem tanácsos élni, ahol a Tamir telibe találja Teherán aktuális rakétáját, majd a több száz kilogrammnyi vörösen izzó maradvány a gravitáció okán igen nagy sebességgel elindul a talaj irányába…
