Új bolygót fedeztek fel a kutatók

A felfedezés, amelyet kedden tettek közzé az Astronomy and Astrophysics című tudományos folyóiratban, a chilei Atacama-sivatagban található Very Large Telescope (VLT) Espresso műszerrel végzett négyéves megfigyelések eredménye – olvasható a Berni Egyetem közleményében.

Az ESO közlése szerint az Európai Déli Obszervatórium (ESO) csillagászaiból álló csapat, amelyben a berni és a genfi egyetemek kutatói is részt vettek, a Barnard-csillag úgynevezett lakhatósági zónájában található exobolygók jeleit keresték. Ez az a terület, ahol a bolygó felszínén folyékony állapotban létezhet víz. Ezt az állapotot az élet kialakulásához elengedhetetlennek tartják.

A Barnard esetében azonban nem ez a helyzet, ahogy az új exobolygót elkeresztelték: a felszíne ugyanis 125 Celsius-fokos.

A Berni Egyetem kutatói szerint a felfedezés mégis jelentős. „A Barnard felfedezése nemcsak azért fontos, mert ez az egyik legkisebb eddig felfedezett exobolygó (extraszoláris bolygó), hanem azért is, mert a csillagunk szomszédságában található – mondta Yann Alibert, a Berni Egyetem űr- és lakhatósági központjának társigazgatója a sajtóközleményben. – Ez egyedülálló lehetőséget biztosít számunkra, hogy a szomszédságunkban lévő bolygókat tanulmányozhassuk, és jobban megértsük kialakulásukat és bolygórendszereken belüli mozgásukat.”

Elolvasom a cikket