A konfliktusokkal nő a terrormerényletek veszélye

MH/MTI
2024. október 3. csütörtök. 19:40
Frissítve: 2024. október 3. 19:48

Az iparilag legfejlettebb országok belügyminiszteri találkozójának első napján a közel-keleti és ukrajnai háborús színtér fejleményei és következményei szerepeltek napirenden. „A két konfliktus megosztottsághoz vezet társadalmainkban azzal a veszéllyel, hogy egyesek erőszakos ideológiákhoz csatlakozva terrormerényleteket követhetnek el országaink területén. Nem lehetünk felkészületlenek, erősíteni kell megelőzési képességeinket” – jelentette ki Piantedosi.

Az olasz belügyminisztérium közleménye szerint a G7-csoport, valamint a találkozón résztvevő Európai Bizottság és nemzetközi szervezetek képviselői egyetértettek, hogy meg kell erősíteni a közös stratégiát a „radikalizáció táplálta erőszakcselekmények megelőzésére”. Kiemelt figyelmet kapott a nemzetközi információcsere megerősítése a veszélyforrások kiszűrésére az internetes fenyegetésektől a hamis hírek terjesztéséig.

A megbeszéléshez interneten csatlakozott az ukrán belügyminiszter, Ihor Klimenko, aki friss helyzetjelentést adott az országában zajló háborúról. Azokról az intézkedésekről is beszámolt, amelyekkel a konfliktusból anyagi hasznot húzó bűnszervezetekkel szemben lépnek fel, például a fegyverkereskedelem megállítása érdekében.

Olaszország a G7 soros elnökeként minden miniszteri találkozót más és más, kevéssé ismert helyszínen rendez meg. A belügyminiszterek értekezlete Campania tartományban, az ókori alapítású Mirabella Eclanóban zajlik. Jelen van Kanada, Franciaország, Németország, Japán, az Egyesült Királyság, az Amerikai Egyesült Államok miniszteri delegációja. Meghívottként részt vesz Algéria, Líbia és Tunézia belügyminisztériumának képviselője, valamint az Interpol, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM), az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága és az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala.

A pénteken sajtótájékoztatóval záruló találkozó témái között szerepelnek a kiberbiztonsággal és a kriptovalutával kapcsolatos kérdések, a szintetikus drogok, kiemelten a fentanil kereskedelme, de szó lesz a mesterséges intelligencia alkalmazási módozatairól is. Egyeztetnek a migrációról és az emberkereskedelemmel szembeni fellépésről.

Elolvasom a cikket