Holland miniszter: Külföldi kormányszervezet állhat a rendőrség elleni hackertámadás mögött

MH/ MTI
2024. október 3. csütörtök. 8:44
Frissítve: 2024. október 3. 8:50

David van Weel, akit az NlTimes című holland hírportál is idézett, a parlamentnek küldött levelében hozzátette, hogy a hackerek más, a rendőrséggel közösen dolgozó holland kormánytisztségviselők – a többi között ügyészek és ügyvédek – elérhetőségét is megszerezték.

A nyomozásban részt vesz a hírszerzés (AIVD), illetve a katonai biztonsági szolgálat (MIVD) is – tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy mindkét említett hivatal már korábban felhívta a figyelmet bizonyos országokból érkező esetleges hackertámadások kockázatára.

Az AIVD áprilisban közzétett, a 2023-as évről szóló jelentésében Kínából érkező kibertámadásokra figyelmeztetett, 2022-ben pedig az MIVD azt közölte, hogy az orosz állam által támogatott hackerek egy csoportja próbált adatokat megszerezni holland szervezetektől.

A szeptember végén történt kibertámadás során a rendőrök neve, e-mail-címe és beosztása került a hackerek birtokába. Jóllehet az országos rendőrségi szóvivő ezt az értesülést nem erősítette meg, azt mondta, „sok dolgozóról van szó”, köztük takarítókról és recepciósokról is.

„A rendőrség azonnal biztonsági intézkedéseket léptetett életbe és a biztonsági szervekkel közösen mindent megtesz azért, hogy megvédje a rendőröket, és megelőzze a további károkat” – jelentette ki van Weel.

Elolvasom a cikket