Nagy-Vargha Zsófia: Fontos a fiatalok politikai aktivitása

MH/ MTI
2024. október 3. csütörtök. 21:53

Nagy-Vargha Zsófia szerint fontos a fiatalok megszólítása, hiszen 2026-ban az országgyűlési választásokon 400 ezer első szavazó jelenik meg az urnáknál. A kormányzatnak az a szándéka, hogy az ifjúságkutatások alapján kapott preferenciák alapján, a fiatalok igényeinek megfelelően felerősítse a hangjukat, ezért számos fórumon találkozik az ifjúság képviselőivel – mondta.

A politikus úgy vélte, a fiatalok ügyek mellett könnyebben elköteleződnek, mint politikai pártok mellett. Ugyanakkor, ha megtanulják, hogy miként kell ügyek mentén képviselni az érdekeiket, akkor már könnyebb bekapcsolódniuk a politikába is. A kormányzatnak kötelessége a fiatalok véleményének, kritikájának meghallgatása, amire olyan lehetőségeket teremtenek, mint a parlamenti ifjúsági nap – mondta Nagy-Vargha Zsófia.

Szilágyi Zsolt, a Rákóczi Szövetség hálózatfejlesztési igazgatója hangsúlyozta: az egyik legfontosabb feladatuknak tartják, hogy szoros kapcsolatot ápoljanak az ifjúsággal. Elsősorban táborok szervezésével, utazási programokkal szólítják meg a fiatalokat, és arra ösztönzik őket, hogy vállaljanak felelősséget a helyi közösségekben.

Kovács Péter, a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a fiatalok, a nemzet sorsát meghatározó pillanatokban, 1848-ban, 1956-ban, vagy 1989-ben mindig politikai aktivitást mutattak. Szerinte ma a fiatalok politikai aktivitásának egyik eszköze lehet, ha a közéletet beviszik az ifjúságot megmozgató fesztiválokra.

Elolvasom a cikket