Negatív lett a Hamburgban Marburg-vírus gyanújával kórházba szállított két ember vizsgálati eredménye

MH/ MTI
2024. október 3. csütörtök. 14:45

A két érintettet szerdán szállították kórházba, mert tüneteik alapján attól tartottak, hogy az életveszélyes vérzéses lázzal járó betegségben fertőződtek meg. Aznap érkeztek Németországba Ruandából – ahol az elmúlt hetekben többen meghaltak a betegségben –, és már az utazás során felhívták az egészségügyi hatóságokat, mivel vírusfertőzéses tünetektől szenvedtek.

Egyikük egy orvostanhallgató, aki külföldi betegek kezelése során kapcsolatba került egy fertőzöttel. Őt a legfeljebb 21 napos lappangási idő végéig továbbra is megfigyelés alatt tartják, és a Hamburg-Eppendorfi Egyetemi Orvosi Központ (UKE) egy speciális területén elkülönítve marad. Ezt követően otthonában kell elkülöníteni és az egészségügyi hivatal felügyelete alatt tartani – közölték a hatóságok.

Kísérőjét a hétvégén szintén megfigyelik az UKE-ban.

A Marburg-vírus magas lázat, vérzéseket, izomfájdalmat, hasi görcsöket, hasmenést és véres hányást is okozhat.

A hatóságok feljegyezték mindazoknak az elérhetőségét, akik kapcsolatba kerülhettek a két beteggel, de karantén elrendelésének egyelőre nem látták szükségét.

Elolvasom a cikket