A kis Madeleine McCann szülei az összeomlás szélén

Bár sokáig reménykedett a világ, hogy élve előkerült a szőke kis szépség, ennyi idő elteltével az emberek többsége úgy hiszi, hogy a kislány elhunyt, s minden bizonnyal meggyilkolták. Vannak azonban szép számmal olyanok is, úgy hiszik, a lány él. Nemrégiben egy lengyel származású lány lépett a nyilvánosság elé, aki azt állította, hogy ő Maddie. A DNS-tesztek kimutatták, hogy ez nem igaz, így továbbra is rejtély, hogy mi történt a kicsivel. Az ügy fő gyanúsítottja C. Brueckner, a német pedofil, mivel azonban nem találtak bizonyítékot, továbbra sem tudják elítélni gyilkosság miatt a férfit.

Brueckner azért került gyanúba, mert pont abban az időszakban, amikor Maddie Portugáliában nyaralt, ugyanazon a környéken szedte áldozatait a férfi. A német pedofil több nemi erőszakot is elkövetett, jelenleg pedig azért ül a börtönben, mert megerőszakolt egy amerikai nyugdíjast. Sokan biztosak abban, hogy ő rabolta el és gyilkolta meg a kislányt, konkrét bizonyítékot azonban nem találtak ellene. Nemrégiben a nyilvánosság elé lépett egykori cellatársa, aki a bíróságnak azt mondta, hogy Brueckner bevallotta a tettét a börtönben. Azt mondta, betört a lány szobájába az ablakon keresztül, mert pénzt vagy értéktárgyakat akart ellopni. Mivel azonban azt nem talált, elrabolta a kislányt.

A rendőrség azóta is nyomoz a holttest után, de nem jutottak eredményre. A férfi hétéves börtönbüntetése most lejár, a következő héten pedig szabadul. Az ügyben érintettek arra kérik a bíróságot, hogy tárgyalják újra az ügyét, és ítéljék el további 15 évre más szexuális bűncselekményei miatt, hogy ezzel is időt nyerjenek.

A börtön pszichológusa több tesztet is elvégzett a pedofilon. Ennek alapján az derült ki, hogy a férfi szuperintelligenciával rendelkezik, ennek tudható be, hogy több tettét megúszta. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy gondolkodása teljes mértékben arra utal, hogy pszichopata, így a visszaesés esélye rendkívül magas.

Hamarosan új áldozatra kell számítani – fejtette ki a véleményét, ami az egész világot rémületben tartja

Elolvasom a cikket