A WHO engedélyezte a majomhimlő-teszt használatát

MH/MTI
2024. október 4. péntek. 23:04

Ez az első alkalom, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) majomhimlő-teszt használatát engedélyezte. A döntés lehetővé teszi az ENSZ-ügynökségek számára, hogy megvásárolják az Abbott Molecular amerikai cég gyártotta teszteket, és az érintett országokban vagy régiókban terjesszék azokat.

A majomhimlő vírusának kimutatására alkalmas tesztek sürgősségi felhasználásának engedélyére korábban három másik cég is kérelmet nyújtott be a WHO-hoz.

A tesztek engedélyezése mérföldkőnek számít azokban az országokban, ahol megnőtt az igény a gyors és pontos tesztelésre. A majomhimlő korai felismerése lehetővé teszi az időben történő kezelést és ellátást, valamint a vírus megfékezését is – áll a szervezet közleményében.

A majomhimlős esetek száma folyamatosan emelkedik Afrikában, a fertőzés egyre több térségben üti fel a fejét – figyelmeztetett a WHO hétfői jelentésében. A szervezet közlése szerint a nyugat-afrikai Guineából is jelentettek már egy halálesetet, de a legsúlyosabban érintett ország továbbra is a Kongói Demokratikus Köztársaság, ott regisztrálták az eddig laborteszttel igazolt 6600 eset 85 százalékát. Afrikában 32 ember halt bele a majomhimlő okozta szövődményekbe, 25 haláleset Kongóban történt.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) augusztusban globális közegészségügyi veszélyhelyzetet jelentett be az új majomhimlő-vírus terjedése miatt.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) arra figyelmeztetett, hogy a majomhimlős fertőzöttek száma az elkövetkező hónapokban várhatóan növekedni fog, ezért minden európai uniós tagállamnak is fel kell készülnie a betegség terjedésére. Javasolták továbbá, hogy a tagállamok adjanak ki utazási tanácsokat a fertőzés által érintett területekre látogatók vagy onnan visszatérők számára, a szóban forgó területekre utazók pedig konzultáljanak egészségügyi szolgáltatójukkal a betegség elleni védőoltásra való jogosultsággal kapcsolatban.

Elolvasom a cikket