Az Európai Bíróság elfogadta a mobilitási csomagot

MH/ MTI
2024. október 4. péntek. 13:37

Az Európai Unió Bírósága pénteken jogszerűnek minősítette a nemzetközi közúti szállítást, fuvarozási ágazatot szabályozó mobilitási csomag érvényességét, viszont eltörölte azt a kötelezettséget, hogy a járműveknek nyolchetente vissza kell térniük a fuvarozási vállalkozás működési központjába – olvasható a luxembourgi székhelyű testület közleményében.

A bíróság ez utóbbi rendelkezés megsemmisítését azzal indokolta, hogy az uniós jogalkotó nem bizonyította, hogy elegendő adat állt rendelkezésére ahhoz, hogy értékelni tudja ezen intézkedés arányosságát.

Az EU által 2020-ban elfogadott mobilitási csomag megsemmisítése érdekében hét uniós ország – Magyarország, Litvánia, Bulgária, Románia, Ciprus, Málta és Lengyelország – nyújtott be keresetet.

A tagállamok a többi között vitatták azt a rendelkezést, amely megtiltja a járművezetőknek, hogy heti pihenőidejüket a járműben töltsék. Kifogásolták továbbá a második generációs intelligens menetíró készülékek beépítésére vonatkozó kötelezettség időpontjának előrehozatalát, valamint általánosságban a fent említett tilalom és kötelezettség hatálybalépése időpontjának meghatározását is.

A mobilitási csomag célja, hogy különböző jogszabályok bevezetésével javítsák a járművezetők munkakörülményeit az EU országaiban, az első rendelkezések 2020. augusztus 20-tól léptek hatályba.

Elolvasom a cikket