Ettől a betegségtől retteg most a fél világ

Marburg-fertőzés gyanújával szállítottak kórházba kivizsgálásra szerdán két embert Hamburgban. A német nagyváros hatóságai szerint az érintettek egyike egy ruandai kórházban dolgozott, ahol a vírussal fertőzötteket is kezeltek. A két ember szerdára virradóra érkezett repülővel Ruandából Frankfurtba, ahonnan vonattal utaztak tovább Hamburgba. Az utazás során egyikük felhívta az egészségügyi hatóságokat, mivel attól tartott, hogy megfertőződhetett egy trópusi betegséggel. A német tűzoltóság szerint influenzaszerű tünetekre és enyhe rosszullétre panaszkodott, láza nem volt. Az illetékes hamburgi egészségügyi hatóság elrendelte a két ember azonnali elkülönítését és kórházba szállítását. A Ruandában kitört Marburg-járványban eddig 29-en fertőződtek meg, közülük 11-en már meghaltak. a A Marburg-vírus az Ebolával rokon, mivel mindkettő az úgynevezett Filoviridae családba tartozik. Noha a Marburg-vírus kevésbé ismert, mint az Ebola, hasonlóan súlyos tüneteket okoz, és a halálozási arány is rendkívül magas lehet. Lássuk, mit érdemes tudni a Marburg vírusról.

A Marburg-vírus természetes gazdái az afrikai gyümölcsevő denevérek (Rousettus aegyptiacus). A denevérekben a vírus jelen van, de nem okoz betegséget. Az emberek általában akkor fertőződnek meg, ha kapcsolatba kerülnek ezekkel a denevérekkel, például barlangokban, ahol ezek az állatok élnek, vagy ha fertőzött állatokat fogyasztanak. A vírus azonban emberről emberre is terjedhet közvetlen érintkezés útján, különösen a fertőzött személy testnedveivel (vér, nyál, vizelet, hányás) való érintkezés során.

A Marburg-vírust először 1967-ben azonosították egy németországi Marburg nevű városban, ahol több laboratóriumi dolgozó fertőződött meg afrikai zöld majmokkal dolgozva. A vírus innen kapta a nevét. Az első járvány során 31 ember fertőződött meg Németországban és Jugoszláviában, akik közül heten meghaltak. Ez volt az első alkalom, amikor az emberiség szembesült ezzel a halálos kórokozóval.

Tünetek és a betegség lefolyása

A Marburg-vírus okozta betegség súlyos és gyors lefolyású, ami az úgynevezett Marburg-vírusos vérzéses lázhoz vezet. A tünetek általában 2–21 nappal a fertőzést követően jelentkeznek. Kezdetben a betegség tünetei hasonlítanak egy közönséges influenzához, de hamar súlyosabbá válnak. A leggyakoribb tünetek:

  • Magas láz és súlyos fejfájás
  • Izomfájdalmak , gyengeség és kimerültség
  • Hányás , hasmenés és hasi fájdalom, amely néhány nap után jelentkezik
  • Belső és külső vérzések , beleértve az orrvérzést, ínyvérzést és a bőr alatti vérzéseket
  • Sokk és szervi elégtelenség a betegség előrehaladott stádiumában

A Marburg-vírus különösen veszélyes, mivel a halálozási arány akár 80-90% is lehet, ha a beteg nem kap megfelelő orvosi ellátást.

Jelenleg nincs specifikus oltás vagy gyógymód a Marburg-vírus ellen. A kezelés főként támogató jellegű, amely a tünetek enyhítésére és a beteg életfunkcióinak fenntartására koncentrál. Ez magában foglalja az elektrolitpótlást, a vérnyomás fenntartását és a másodlagos fertőzések megelőzését. A gyors és intenzív orvosi beavatkozás növelheti a túlélés esélyeit.

Elolvasom a cikket