Macron: Két-három éven belül „meghalhat” az Európai Unió

A francia elnök úgy fogalmazott: Washington és Peking teljesen lehagyja az Európai Uniót – idézte a Politico.

Az államfő olyan kulcsfontosságú területeket sorolt fel, mint az éghajlatváltozás, a mesterséges intelligencia, a védelem vagy a biztonság.

De a nem túl derűs kijelentések sora itt még nem ért véget. Macron az elhangzottakhoz hozzáfűzte, az Unió 2-3 éven belül teljesen kieshet a világpiacról, ha a megszokott gazdasági menetrendet követi.

„Túlszabályozunk és alulmaradtunk a befektetésekkel. Két-három éven belül, ha a klasszikus menetrendünket követjük, kiesünk a piacról (…) Az Európai Unió meghalhat, nagyon fontos pillanat előtt állunk” – figyelmeztette a jelenlévőket, és egyben üzent a gazdasági és politikai társulás vezetőinek is.

Emmanuel Macron a panelbeszélgetésben arra is kitért, hogy egyetért Mario Draghival, az Európai Központi Bank korábbi elnökével abban, hogy az Uniónak rövidesen „egzisztenciális kihívással” kell szembenéznie, hacsak nem alakítja át radikálisan gazdaságát a versenyképesség növelése érdekében.

A francia elnök felvázolt egy lehetséges megoldási tervet is. „Ahhoz, hogy a mai többpólusú világrendben versenyképes legyen,az Uniónak egységes piacot kell teremtenie és egyszerűsítenie kell a szabályozását”.

„Ha azt akarjuk, hogy egyértelműen versenyképesebbek legyünk és meg legyen a helyünk ebben a többpólusú világrendben, akkor egyszerűsítenünk kell” – vélekedett Macron.

Elolvasom a cikket