A Tesco mosdójában erőszakoltak meg egy nőt

MH
2024. október 5. szombat. 19:03

A nő elmondása szerint a férfi követte a WC-be, majd szexuálisan bántalmazta. A bántalmazó férfi feltehetően kelet-európai, körülbelül 30 éves, középmagas és kék tréningruhát viselt.

Samantha Stuart a kenti rendőrség nyomozófelügyelője a következőket mondta:

Az első vizsgálatokból és a biztonsági kamera felvételeiből megtudtuk, hogy az eset alatt több ember ment be a WC-be, köztük egy hölgy, aki segített az áldozatnak.

A nyomozónő közölte, hogy nagyon szívesen beszél bárkivel, aki abban az időben 13:37 és 14:30 között a szupermarketben volt, és a használta a női WC-t.

Sokan azt gondolhatják, hogy a nemi erőszak esélye sokkal kisebb a nyilvános helyszíneken, azonban ez sajnos nem így van. Nem is olyan rég ugyanis egy férfi szintén Angliában az utcán erőszakolt meg egy nőt. A levetkőztetett, ájult nőre egy arra járó férfi talált rá, egy római katolikus iskola közelében. Vele volt egy 44 éves férfi, Aurel Birlan, akivel a szemtanú még el is beszélgetett, mielőtt hívta a segélyhívót. A támadó nem ment el, a férfivel együtt megvárta a rendőröket és hagyta, hogy elfogják. Amikor a nemi erőszakkal kapcsolatos bűncselekmények nyomozásával foglalkozó rendőrök visszanézték a térfigyelőkamera felvételét, rájöttek, mennyire brutális bűncselekményt követett el Birlan.

Kiderült, hogy órákig erőszakoskodott a nővel, aki sokáig könyörgött neki, hogy hagyja abba.

Emellett a felvételen látható, hogy legalább 1 óráig még akkor is folytatta a férfi, amikor a nő már eszméletlen volt.

Birlant végül kétrendbeli nemi erőszakkal és háromrendbeli szexuális zaklatással vádolták meg. Bűnösnek vallotta magát a Maidstone-i koronabíróságon.

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték azzal együtt, hogy legalább nyolc évet és három hónapot rácsok mögött kell töltenie mielőtt egy bíró feltételesen szabadlábra helyezhetné. A szexuális bűnelkövetők nyilvántartásába is belekerült – derült ki a Kentlive cikkéből.

Elolvasom a cikket