A Paks legyőzte az esélyesebb bajnokot

MH/MTI
2024. október 6. vasárnap. 20:26

A tolnai csapat továbbra is százszázalékos otthon, a Ferencvárosnak viszont megszakadt a remek sorozata, hat megnyert mérkőzés után először vesztett pontokat a bajnokságban. Az FTC maradt az élen, de csak jobb gólkülönbséggel, a Paks pedig visszaszerezte a forduló előtti harmadik helyét.

Még két perc sem telt el, és vezetést szerzett a Paks: Vécseinek a bal összekötő helyéről, távolról leadott lövésénél Dibusz nagyot védett, a kipattanót a másik oldalról, ugyancsak a 16-oson kívülről Osváth lőtte rá, a labda pedig Ramírezen megpattantva a kapuba vágódott. Agresszív letámadással kezdett a Paks, ez megzavarta a fővárosi csapatot, amely azonban a félidő felénél átvette az irányítást. Vargának volt egy ígéretes kiugrása, de nem tudta góllal zárni az akciót. Az ekkor már kevesebbet támadó Paks viszont növelte előnyét: Osváth jobb oldalról kanyarította be a labdát, Böde érkezett középen, és két védő között, szinte felugrás nélkül, 10 méterről a kapu bal oldalába fejelt. Az egymás után erős ellenfelekkel találkozó FTC – amely egy hete 3-0-ra verte a Puskás Akadémiát, majd csütörtökön 2-1-re kikapott a Tottenham Hotspurtől az Európa-ligában – sok hibával játszott az első félidőben, a motivált Paks pedig remekül használta ki a helyzeteit.

Pascal Jansen a második 45 percre három helyen változtatott a vendégek összeállításán. Nagy volt a ferencvárosi fölény, ez pedig viszonylag gyorsan eredményre vezetett: Saldanha és Varga szép előkészítése után Kady közelről passzolt a kapuba. Úgy tűnt, hamar összejöhet az egyenlítés is, de pár perccel később a csereként beállt Tóth Barna szép fejessel visszaállította a kétgólos különbséget, amivel gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést.

OTP Bank Liga, 9. forduló: Paksi FC–Ferencvárosi TC 3-1 (2-0)

Paksi FC Stadion, 4388 néző, v.: Berke

Gólszerzők: Osváth (2.), Böde (35.), Tóth B. (69.), illetve Cady (62.)

Paks: Kovácsik – Osváth, Ötvös, Kinyik, Lenzsér, Silye (Vas, 87.) – Mezei (Varga R., 66.) Vécsei – Windecker, Böde (Tóth B., 66.), Papp

Ferencváros: Dibusz – Gartenmann (Makreckis, a szünetben), Cissé, Szalai (Civic, 70.), Ramírez (Traoré, 79.) – Abu Fani, Kady, Maiga (Rommens, a szünetben) – Kehinde, Varga B., Zachariassen (Saldanha, a szünetben)

Elolvasom a cikket