Meglepte a lengyeleket, hogy az ukrán menekültek nem akarnak harcolni

Nagy Áron
2024. október 6. vasárnap. 13:56

Ami az első hírt illeti, a politikus október 2-án, a Wirtualna Polska hírportálnak adott interjúban fakadt ki. Mint elmondta Lengyelország feladata az újoncok felkészítése és kiképzése, és szeptember eleje óta készen állnak erre. Viszont „túl kevés azoknak a száma, akiknek ukrán részről kellett volna jelentkezniük”.

Ezért Kijevet hibáztatta: a toborzásért „nem mi vagyunk felelősek”, azt Ukrajna végzi – fogalmazott. A védekezése némileg meglepő, hiszen ép ésszel nem elvárható, hogy Kijev egy idegen ország területén eredményesen toborozzon, ráadásul ennek jogi akadályai is lehetnek. Ha nem is feltétlenül Lengyelországban, de másutt igen, és az alakultba Európa minden tájáról várták a harcra kész férfiakat.

Másfelől nem lehet azt mondani, hogy az ukránok ne próbálkoztak volna. Kicsit talán még túl is tolták a biciklit, amikor a hírhedt Azov-ezred veteránjait európai körútra küldték azzal a feladattal, hogy pénzt gyűjtsenek és önkénteseket találjanak a menekültek között. Lengyelországban senkinek sem szúrta a szemét, hogy az egyik különítményes az auschwitzi haláltábor kerítésénél egy Adolf Hitlernek tulajdonított szlogennel a pólóján fotózkodott. Németországban viszont igen, és a közfelháborodás miatt a júliusi kampányrendezvényt a szervezők kénytelenek voltak visszamondani.

A lényegen ez persze nem változtat. A 2022 februárja óta háborús pszichózisban leledző varsói elit számára meglepetésként hatott, hogy nem azért menekültek el Ukrajnából milliószámra az emberek, hogy aztán visszamenjenek meghalni. Mert ugye, akkor akár ott is maradhattak volna. De talán a megmagyarázhatatlan okozta frusztrációnál is kellemetlenebb, hogy Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter csúnyán felsült.

Már a nyáron sokakban felvetődött – a lengyel újságírók egy részét is beleérve –, hogy a tárcavezetőnek problémái vannak a valóságérzékeléssel, vagyis egy kicsit hazudik.

Július 11-én ugyanis azt találta mondani egy sajtótájékoztatón, hogy „több ezer” Lengyelországban élő ukrán jelentkezett egy önkéntes katonai egységbe, amely segíteni fogja Ukrajnát az orosz agresszió elleni védekezésben. Csakhogy addig a napig, és egyébként azóta sem folyt hivatalosan toborzás az ukránok körében, és nem létezett semmilyen egység, amibe beléphettek volna, tehát formálisan senki nem jelentkezhetett semmire.

És ezzel vissza is értünk az első, illetve a második hírhez: a lublini iroda megnyitásához. Azok után, hogy Władysław Kosiniak-Kamysz, mint már említettük, beismerte, hogy az Ukrán Légió a hamvába halt, a tárcája kiadott egy közleményt, amely szerint az alakulat megnyitotta a toborzó irodáját Lublinban.

Bocsánat, ez így nem pontos. A hír szó szerint a következő: „Az Ukrán Légió megkezdte új önkéntesek toborzását a lengyelországi Lublin városában, mivel hivatalosan is elindította első külföldi sorozóközpontját – jelentette be az ukrán védelmi minisztérium október 3-án. (…) Az első toborzóközpont Lublinban, az ukrán konzulátuson indult. A regisztráció során az Ukrán Fegyveres Erők több mint egy tucat tisztje nyújt majd tanácsadást és segítséget.”

Ezek szerint a védelmi miniszter úgy hibáztatta Kijevet a mozgósítás katasztrofális eredménye miatt, hogy a maguk részéről a lengyelek elfelejtettek toborzó irodákat nyitni. Tehát Varsó szerint az ukránoknak valami olyasmivel kellett volna győzködniük a menekült honfitársaikat, hogy majd menjetek el valahová, és regisztráljatok valakinél, hogy egyszer majd megkapjátok a szükséges kiképzést… ott valahol… és akkor utána várunk titeket a fronton. Szlava!

Elolvasom a cikket