MH/MTI
2024. október 7. hétfő. 9:19
A Minnesota Lynx 92–82-re kikapott a remek második félidőt produkáló Connecticut Sun otthonában az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokság (WNBA) elődöntőjének negyedik mérkőzésén, így 2–2-re módosul a párharc.
A liga honlapja szerint a magyar játékos 7 és fél percet játszott, nem dobott pontot, ugyanakkor szedett négy lepattanót.
Az alapszakasz második helyén záró, és a félidőben még hét ponttal vezető minneapolisi együttesben a Győr kanadai légiósa, Bridget Carleton hat pontot szerzett.
Az elődöntő utolsó összecsapását magyar idő szerint szerda hajnalban rendezik Minneapolisban.
A másik ágról az alapszakasz legjobbja, a New York Liberty már döntőbe került, miután 3–1-es összesítéssel ejtette ki a címvédő Las Vegas Aces alakulatát.
A finálé magyar idő szerint péntek hajnalban kezdődik New Yorkban.