Balatoni Katalin: A kormány mindent megtesz azért, hogy vonzóvá tegye a pedagóguspályát

MH/ MTI
2024. október 8. kedd. 22:24

Balatoni Katalin azt mondta: „bár vihart kavart” az új pedagógus-életpálya bevezetése, ma már a visszajelzésekből is lehet látni, hogy olyan hátteret sikerült biztosítani minden pedagógusnak, amely az előnyére szolgál, segíti és több lehetőséget, több támogatást ad a mindennapi munkájához.

Kiemelte, hogy az idén januárban bevezetett, történelmi mértékű béremelésnek nem a végén, hanem a folyamatában vagyunk. A januári 32,2 százalékos átlagos béremelést 2025 januárjában egy újabb, körülbelül 20 százalékos emelés fogja követni – ismertette.

Hozzátette: az a feladatuk, hogy 2030-ig folyamatosan szinten tartsák és kövessék a diplomás átlagbért ebben a bérfejlesztési struktúrában.

A helyettes államtitkár közölte, hogy a béremelés az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg: a kormány a 88 százalékát biztosítja hazai forrásból, az unió pedig a 12 százalékát.

Egész Európa azzal küzd, hogy szakembereket tudjon biztosítani, nemcsak az oktatásban, hanem számos már területen – hangoztatta.

A pedagóguslétben jelenleg a legfőbb kulcskompetencia a változásokra való válaszadási készség – mondta, hozzátéve, hogy a világ gyorsan változik és elsősorban az oktatásnak kell válaszolnia ezekre a változásokra.

Balatoni Katalin elmondta, az Akik arra születtek…program célja az, hogy megszólítsák azokat a fiatalokat, akik pedagógusképzésben vesznek részt.

Hangsúlyozta, szükség van az együtt gondolkodásra és az összefogásra annak érdekében, hogy közös tervek szülessenek.

„Ha köznevelésről, az oktatásról, a gyerekekről, a családokról vagy a nemzetről beszélünk, akkor nem a jelenben és a holnapban gondolkodunk, hanem egy hosszú távú folyamatban” – tette hozzá, jelezve, ebben az együtt gondolkodásban számítanak a köznevelésben, a szakképzésben, az oktatásban dolgozó szakemberekre, és azokra is, akik pedagógusnak készülnek.

A Belügyminisztérium köznevelési államtitkársága idén tavasszal indította el a programsorozatot, amely ősszel Győr mellett további két helyszínen folytatódik.

Elolvasom a cikket