Látványos harcot vívtak a szólás- és véleményszabadság művészeti jellegű vezető alakjai a budapesti könyvfesztiválon. A tájékozatlan szemlélő az eseményről szóló tudósítások olvastán úgy vélheti, hogy Budapest egy derűs, szabad, liberális sziget az elmaradott, műveletlen és tekintélyelvű Magyarország közepén.
Ha betéved egy könyvesboltba az ember, mondjuk, legyen az a mostanában, úgynevezett fideszes kötődései miatt pocskondiázandó Libri, azonnal meggyőződhet a liberális szabadságharcosok igazáról. Mármint állításaik hazugságáról. 2006, az őszödi beszéd óta minden magyar tudja, hogy a hazugságbeszéd az valójában igazságbeszéd. Erről éppen tekintélyes íróink hosszú fogalmazásai világosították fel a bunkó magyar népet annak idején. A Libri könyvesboltokban amúgy ezrével sorakoznak az állítólag üldözött, elnyomott, ellehetetlenített derék írók könyvei.
Az íróság ma már egészen mást jelent, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Itt az irodalmi kommunizmus. A teljes írósági egyenlőség. Mindenki író. A tisztességtelenségben megőszült tévébemondó, a szakács, a fodrász, a villanyszerelő, a lélekmenedzser, a mindenféle celebek, amatőr űrszakértők, folytathatnánk a sort igen sokáig.
Azonban itt kénytelenek vagyunk megállni, mert a Fidesz által állítólag megszállt Libriben ott világít a figyelemfelkeltő című, az A kereszt halála című könyv. Szerzőként Kate Vargha szerepel, ám csak belelapozásunk első pillanatág találgathatunk, hogy ki is ez a női illető, mert az első lapon bezárójelezte magát az édesanyja neve mögé bújt szerző, Gyurcsány Ferenc. A szakácsok mellé tehát beállt a sorba egy politikus is. Krimit írt. Ezt azzal indokolta, hogy miközben a skandináv bűnügyi regényeket olvasta, egyre többször villant az agyába, hogy hát ilyet én is tudok írni. Neki is látott, pillanatok alatt összevágta az első fejezetet, aztán ahogy derűsen meséli, egymás után születtek meg az újabb és újabb regénydarabok. Akinek volt hozzá ideje és kedve, ezek leginkább a liberális lapok kultúrújságírói közül kerültek ki, csodálkozó iróniával írtak elemzéseket a könyvről. Némiképp meglepő, hogy Gyurcsány Ferenc írói tehetségét egyik műben sem méltatták, leginkább szánalmas dilettantizmusát rajzolták körbe. Volt pódiumbeszélgetés is a szerzővel, hatalmas, a könyvborítót megmutató plakátok előtt üldögélt két ember, az állítólag lámpalázas Gyurcsány és a vele, másik íróként csevegő biztonságpolitikai szakember, egymásnak szemlátomás örülve a regényírás nehézségeiről beszélgettek. Hiába, így van ez abban a feneketlenül diktatórikus Fidesz-Magyarországban, ahol az érzékeny lelkű szemkilövetők is akármikor íróvá válhatnak.
A Budapest bizonyos szellemi köreitől távolabbi vidékek olvasói aztán bátran dönthetnek úgy ebben a jogállamiságot lábbal tipró országban, hogy ők aztán nem lesznek Gyurcsány-olvasók. Ha mindenki lehet író, akkor az a legkevesebb, hogy nem kötelező senkinek sem dilettáns krimiket olvasni.
A könyvfesztivál egyik csúcspontja volt az a pódiumbeszélgetés, amelynek alkalmával négy elnyomott liberális író ült ki a színpadra, és ott bátran elmondták, hogy mennyire nehéz ebben a mindenféle másságot elutasító, a szólás- és véleményszabadságot egyre erősebben korlátozó, ráadásul az oktatást és az egészségügyet embertelenül elhanyagoló Fidesz-rezsimben az írók élete. Hát lehet így alkotni? Hangzott el a nagy kérdés. A hivatásos, mindig rettegve ellenálló szabad szellemek nagy találkozója volt ez a pódiumon.
A könyvesboltok meg, így a Libriéi is, tele vannak az üldözött író-művészek könyveivel. Sőt alig lehet a fodrászok, táncdalénekesek és celebek alkotta könyvtengerben mást találni.
A Gyurcsány-könyvhalom takarásában azért ott lapul néhány valódi író valódi könyve is.
A szerző író
