A konszolidáció és a gazdasági növekedés irányába indult el a magyar gazdaság

MH/MTI
2024. október 9. szerda. 20:19

Varga Mihály bizottsági meghallgatásán kiemelte: a kormány el tudta érni a legfontosabb gazdasági céljait, a 2024-es büdzsé hozzájárult a munkahelyek és a családok biztonságához, a rezsivédelem fenntartásához és nyugdíjak vásárlóerejének megőrzéséhez.

A legfontosabb mutatók javulnak, a gazdasági növekedés beindult az idén, az infláció mértékét jelentősen csökkentették. Éves átlagban 3,5-4 százalékos inflációval lehet számolni az idén, jövőre ez még kisebb lehet – mondta.

A honvédelmi kiadásokra 1309 milliárd forintos alap biztosít hátteret. A családok támogatásának megőrzése sikerült, 3300 milliárd forintot költöttek ilyen támogatásokra, és ebben az adókedvezmények is benne vannak – ismertette a tárcavezető.

Kitért arra is, hogy a reálbérek nőnek, a foglalkoztatottak száma meghaladta a 4,752 milliót, szinte teljes a foglalkoztatottság.

A nyugdíjak értékállóságának kérdéséről kiemelte: hatszázalékos emeléssel indult az év, a 13. havi nyugdíjat kifizették, augusztus végéig 4281 milliárd forintnyi nyugellátást fizettek ki, teljesítették a vállalásaikat.

A pénzügyminiszter elmondta, hogy a rezsivédelmi alap működik, az unióban a magyar családok fizetik a legalacsonyabb rezsit. Hozzátette, hogy 1361 milliárd forint van az alapban, ami jelentősen segítette a háztartásokat.

Megjegyezte, hogy a legnagyobb kihívás külföldről érkezik, mert az export meghatározza a gazdaság teljesítményét. Sajnos az export gyengébben teljesített, a német gazdaság gyengélkedése miatt – mondta.

A bizottsági tagok kérdéseire válaszolva Varga Mihály kifejtette, hogy a kínai fél kérésére nem tudják nyilvánosságra hozni a kínai hitelszerződést, de ha a kínai partner ehhez hozzájárul, akkor közzéteszik.

A beruházások állami támogatását a pénzügyminiszter felelős döntésnek nevezte, mert mint mondta, a járműipari fejlesztésekből, kutatás-fejlesztési tevékenységekből nem maradhat ki az ország.

Elolvasom a cikket