WNBA: Juhász Dorkáék finálét játszhatnak

MH/MTI
2024. október 9. szerda. 7:55

Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx 88–77-re legyőzte a vendég Connecticut Sunt az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokság (WNBA) elődöntőjének ötödik, utolsó mérkőzésén, így 3–2-es összesítéssel bejutott a fináléba.

Az alapszakasz második helyén záró minneapolisi együttesben a Győr kanadai légiósa, Bridget Carleton két pontot szerzett. A négyszeres bajnok Lynx 2017 óta először döntőzhet a WNBA-ben. A másik ágról korábban az alapszakaszgyőztes New York Liberty került a döntőbe, miután 3–1-es összesítéssel búcsúztatta ki a címvédő Las Vegas Acest.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó finálé magyar idő szerint péntek hajnalban kezdődik New Yorkban. Az eddigi öt fináléját elvesztő Liberty és a Lynx az idén négyszer csapott össze, s ebből háromszor Juhászék nyertek.

Elolvasom a cikket