2024. október 12. szombat. 11:52
Richard Nixon, az Egyesült Államok 37. elnöke egyszer kijelentette: „Egy második hely az olimpián ezüstöt jelent. A politikában pedig azt, hogy elfelejtenek.” Csakhogy a sportban sincs másképpen. A győztes mindent visz, az ezüst- és bronzérmeseket, hovatovább a helyezetteket ugyanúgy elfelejtjük, ahogy a politikusokat. Itt van például a köztünk élő, 87 éves Sütő József esete, aki az 1964-es tokiói olimpián az atlétika királyszámában, a maratoni futásban ötödik lett – majdnem napra pontosan hatvan évvel ezelőtt –, de a családtagok, a barátok, az atlétikai szakemberek kivételével a honpolgárok nem tudják, ki volt, és legföljebb az annalesekben találkozhatnak a nevével. De hát a feledés hatalma nélkül az ember képtelen élni, és tudomásul kell vennie, hogy a múlt tovatűnt, a jelen teljesen zavaros, a jövő gondolata pedig félelmet kelt.
Holott Sütő József pályafutása az akarat megkoronázása volt. S ebből az akaratból adagolhatna a mai atlétáknak is. Képtelenek vagyunk azonban mozgósítani az akaratot, ha előbb a képzelet nem jelenít meg egy világos célt. Az ember nem képes általában akarni – az akarat csak akkor működik, ha egy konkrét valamire irányul. Sütő József dongalábakkal született. Négy kiló húsz dekával nem fért el a negyvenhat kilós édesanyja hasában, és befelé fordultak a lábfejei. Amikor kétéves volt, egy ideig gipszben járt, majd két éven át kétszer másfél kilós szerkezetet cipelt, hogy kiegyenesedjenek a lábfejei. A nehezéknek köszönhetően megerősödtek a lábizmai. Ez volt a kezdet. Sokára, a hosszú úton a sportpályafutás nagy állomása, az olimpia következett. Állandóan az országúton edzett. Volt egy térképe, azt vitte magával Tokióban reggel és este. Nem számított győztesnek vagy helyezettnek, de a cél az volt, hogy megállja a helyét becsülettel.
Gyakran felteszik a kérdést a maratonistáknak: „Miért futják le a 42 195 méteres távot? Sütő is megkapta a kérdést, és azt válaszolta, hogy „az atlétika lényege az öröm, amit az ember ki tud hozni belőle”. Emil Zátopek, a négyszeres olimpiai bajnok hosszútávfutó így vélekedett: „Ha futni akarsz, fuss pár kilométert! Ha meg akarsz tapasztalni egy másik életet, fuss le egy maratonit!” A világhírű sportember a lényegre célzott: „egy másik életet”… A maratoni futás ugyanis elsődlegesen nem sportteljesítmény, hanem jellempróba. A személyiséget teszteli. Ezen kívül akarat, akarat, akarat… Paavo Nurmi, a finn „csodafutó” vallotta: „Az agy minden. Az izmok csak gumidarabkák.” A versenyző saját gyávasága ellen is harcol. Ugyanakkor egy maratonit lehetetlen elveszíteni. Minden egyes ember, aki lefutja, győztes. A közben érzett fájdalom és magány leírhatatlan. Csak egyféle siker létezik, az, hogy az ember a saját elképzelései szerint élheti az életét. A nehézségek megmutatják az igazi arcát. Amikor maratonit fut valaki, a táv ellen fut, nem a többi futó és nem az idő ellen. De: nincs magányosabb ember az atlétikában a maratoni futónál. Hiába állnak ezrek és ezrek az utcán, és buzdítják őket, a versenyzők csak magukra figyelnek. A szívük ütemére. A maratoni egy egész életet szimbolizál, ellentétben a sprintszámokkal. És a halállal mindenkinek van egy Waterlooja.
„Egyetlen cél izgatott – mondta Sütő József –, hogy végig tudom-e futni a távot. A győzelem nem mindig fontos. Csak az, hogy az embernek mindig legyen valami célja, amit el akar érni az életben.”
Sütő József ötödik lett. Céljára ez volt a ráadás…
A szerző újságíró
