Floridában további halálos áldozatokat találtak a Milton hurrikán után

MH/ MTI
2024. október 12. szombat. 8:12

Az esőzések nyomán a folyókon levonuló árhullám miatt egyes helyeken továbbra is a védekezést helyezik előtérbe az Egyesült Államok délkeleti szövetségi államának középső részén.

Ron DeSantis kormányzó pénteken továbbra is azt kérte a lakosságtól, hogy legyen körültekintő többi között a leszakadt villanyvezetékek miatt. Ahogy fogalmazott, „abban a szakaszban vagyunk, amikor a halálesetek megelőzhetők. A helyes döntéseket kell meghozni, és tisztában lenni a kockázatokkal”. Az állam területén még pénteken is több mint 2 millió fogyasztónál szünetelt az áramszolgáltatás, ami 1 millióval kevesebb, mint a hurrikán csütörtök reggeli elvonulását követően. A helyreállításon mintegy 50 ezer szakember dolgozik.

Az utólagos értékelések szerint a Milton hurrikán nem hozott akkora, 3 métert meghaladó tengeri árhullámot, mint amitől a szakemberek tartottak a Tampa-öböl körzetében, ugyanakkor a károkozás mértékét növelte, hogy a hurrikánt helyi forgószelek, tornádók sorozata kísérte.

Joe Biden elnök pénteken tartott tájékoztatóján közölte, hogy a teljes kár mértéke 50 milliárd dollár lehet, a helyreállításhoz pedig segítséget ígért. A Fehér Ház pénteken bejelentette, hogy Joe Biden vasárnap felkeresi a katasztrófa sújtotta államot.

Ahogy az elnök mondta, ha lehetősége van rá, találkozik a republikánus kormányzóval is, akit együttműködőnek nevezett, és hozzátette, hogy a viharra való felkészülés során is jól tudtak együtt dolgozni.

A Milton hurrikán szerdán késő este érte el Florida középső részének partvidékét nyugat felől, keleti irányban áthaladva a szárazföld felett csütörtökön reggel hagyta el az Egyesült Államok területét. A 3-as erősségű hurrikánként, óránként 150 kilométer sebességet meghaladó széllökésekkel érkező viharzóna gyengült, de Florida keleti partvidékén is hurrikánként okozott jelentős károkat, Daytona Beach körzetében.

Elolvasom a cikket