Emlékszem, mennyire meglepődtem, amikor ifjú koromban arról olvastam, hogy az orosz cári család az 1905-ös forradalom idején, annak kitörésekor a dán tengerparton pihent. Ifjú és nyilván kissé ostoba aggyal azt hittem, ilyesmi nem fordulhat elő, hiszen egy uralkodónak, legyen akár cár, akár bárminek nevezett vezető, kötelessége a „vártán” állni, ha országában fontos dolgok történnek. Nos, a naiv gyermekévek már régóta elszálltak fölöttem, mégis mindmáig csodálkozom az úgynevezett vezetők, királyok, hercegek, grófok magatartásán, végtére is a magyar történelemből gyermekkorunkban azt jegyeztük meg, hogy a vezérek ott mentek a sereg élén, mert ők a vezérek. Csodálatosan lovagoltak, kiválóan értettek a kardforgatáshoz, a hadműveletekhez, és ott voltak mindig a „vártán”, a piszkos munkát nem bízták másra, és sosem bújtak el.
A cári időknek már régen vége, a háborúknak nincsen, valószínű nem is lesz soha. Jött is az első világháború 1914-ben, szinte napra pontosan 110 éve, melynek következménye végül is országunk szétszabdalásához vezetett. Ennek történetét számos tudós könyv taglalja, megemlíteni csak azt tartom érdemesnek, hogy abban az időben sem volt éppen „kéznél” egyetlen daliás vitéz sem, aki az ország élére állhatott volna, hiszen a minden szempontból alkalmatlan Károlyi Mihályt sem daliának, sem vitéznek nem nevezhetjük, bár kétségtelen, hogy nem a dán tengerparton pihent, mint az orosz cári család a forradalom idején, viszont prímán kiszolgáltatta országunkat a szomszéd népeknek, mivel leszerelte és feloszlatta a frontokról visszarendelt magyar hadosztályokat. Jött is Trianon és hamarosan a második világháború, melyről azt írják az okosok, hogy az volt az emberiség történetének legnagyobb és legtöbb halálos áldozattal járó háborúja, finomabb lelkűek szerint „fegyveres konfliktusa”. S láss csodát, valahogy ez is már olyan korszerűnek bizonyult, hogy a fegyverek játszották a főszerepet. Nem kellett már élére állni a lovashadseregnek, mert olyan már nem volt. Lettek viszont „modern” fegyverek, melyek mozgatását, felhasználását könnyen lehetett jól védett bunkerekből irányítani, miként az ágyútölteléknek szánt katonákat is. Nos, ez a helyzet napjainkban már tökélyre fejlődött, sőt még azt is meg kellett tapasztalnunk, hogy miközben úgymond „függetlenségéért” harcol a szomszédunkban Ukrajna népe, vezérük családja Európa csodaszép tengerpartjain sétálgat, méghozzá luxusvillák megvételének szándékával, s közben nem felejtenek el a legdrágább divatházakba sem belépni, szintén vásárlási szándékkal.
Nos, az biztos, hogy a háborúk természete rengeteget változott a cári idők, valamint a világháborúk óta, nem beszélve a napóleoni időkről, amikor a kistermetű vezér bizony a serege mellett lovagolt. Persze minden változik. Ám attól még a háború az háború. És attól még emberhez nem méltó, mégis aligha hihetjük, hogy lesz olyan időszak, amikor a Föld egyetlen pontján se csatáznak az emberek egymással. Jobbára mi csak azért imádkozhatunk, hogy minél kevesebb legyen belőle, s minél előbb jöjjön meg az esze az örökös fenekedőknek. Nehéz persze ebben hinni, kivált amikor naponta tapasztalhatjuk, hogy oly korban élünk, amit nyugodtan nevezhetünk a furcsa háborúk korának, olyan háborús korszaknak, melynek megváltoztatására nem vagyunk képesek. Mert kitalálták szorgos munkával a világ urai, hogy miképpen lehet fegyverek nélkül „padlóra küldeni” egy országot. Velünk éppen nemrégiben kísérelték ezt meg, amikor migránsgettót óhajtottak csinálni Magyarországból, a legaljasabb parancsuralmi módszerrel, azaz gazdasági tönkretételünk vágyával. Napnál világosabb, hogy a pénzvilág vívja ezt a csatát, s bizony, a pénz ma a világban a legnagyobb fegyver. (Vagy mindig is az volt?) S azt is látjuk, hogy a „nemzetek Európája” ígéretéből lényegében semmi sem valósult meg. Ez a pénz, az erkölcstelenség és a parancsuralmak Európája. A forrongások és az átverések Európája. Azzá lett, azzá tették, holott mást igért. Például békét. Miközben naponta halljuk, ahogy a háborúpártiak ordítanak. Azt persze rendre elfelejtik megmondani, hová bújjanak az emberek majd a bombák elől? Továbbá ki lesz a vezér? Persze az is igencsak érdekli az embert, hogy ki győz? Nehéz ezt megjósolni. Valószínű, sokan ismerik George Orwell munkásságát. Nos, ő sok okosat mondott a háborúról. Az egyik igaz mondását idézem: „A legelkeserítőbb az egész háborúban talán nem is az, hogy sorsunk pipogya alakok kezében van letéve. Olyan ez, mintha az életed egyetlen sakkjátszmára volna feltéve, és neked szótlanul végig kell nézned a partit anélkül, hogy a hülyébbnél hülyébb lépések kockázatát elhárítanád.” Továbbá amit talán a leggyakrabban idéznek tőle: „A háború egyik legborzasztóbb kísérőjelensége, hogy a hadipropaganda, az üvöltés, a hazugságtömeg és a gyűlölködés mind-mind olyan emberektől származik, akik nem harcolnak.” Nos, ezen mondások, megállapítások igazát manapság csak az nem látja és érzékeli, aki nem akarja. mert amúgy minden szava napnál világosabb és bizony cáfolhatatlan.
A szerző újságíró
