Európa két dologba rokkan bele. Az egyik a rettenetes illegális migráció, amely óriási anyagi terhet jelent a befogadó országoknak, a másik pedig Ukrajna feltétlen, nagystílű anyagi támogatása. Ez utóbbihoz köthetőek, az úgy mond Oroszország térdre kényszerítésére alkalmazott szankciók.
Jelen állás szerint, ha valaki ebben a háborúban térdre fog kényszerülni, az biztos, hogy nem Oroszország lesz, hanem Európa. Eddig az Európai Unió 14 szankciós csomagot vezetett be Oroszország ellen, amely köszöni, jól van, idén 3,5 százalékos GDP növekedésre számít.
Ugyanezt nem mondhatja el magáról az EU – főleg azok az országok nem, amelyek erejükön felül segélyezik Ukrajnát –, mert a következmények drámaiak. Elsősorban a magas élelmiszer- és energia árak miatt.
Felmerül a kérdés, hogy akkor Brüsszel miért erőlteti a szankciós politikát? Ráadásul úgy, hogy még Amerikában is egyesek úgy látják, hogy a szankciós politika kontraproduktív. Maria Snegovaya, a washingtoni Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának vezető munkatársa szerint: Oroszország számára a szankciók nem tették kellően költségessé a konfliktust, és ez azt jelenti, hogy a háború még egy ideig folytatódhat.
A prágai székhelyű Közép-európai Újságírók Nemzetközi Tanulmányok folyóiratában az a sejtelmes megállapítás jelent meg, amely megfogalmazza azokat a kétségeket és fenntartásokat, amelyek a rendelkezésre álló dokumentumok minőségére vonatkoznak.
„A szankciókkal kapcsolatos rendelkezésre álló irodalom nem használta ki teljes mértékben a meglévő társadalomtudományi módszerek teljes skáláját, amelyek megalapozottá tennék az EU szankciós politikájával kapcsolatos véleményünk kialakítását.” Az, hogy a tanulmány szerzőjének, Lunyka Adelina Pertiwinek, a németországi tübingeni egyetem oktatójának kétségei vannak a szakirodalommal kapcsolatban, azon ne csodálkozzunk.
Ugyanis, semmilyen logikus magyarázat nincs arra, hogy az EU miért alkalmaz szankciókat Oroszország ellen, amikor ezek következményei számára jelentenek komoly problémákat.
„A Nyugat részéről nem volt túl ésszerű, hogy Oroszország ellen belebonyolódott egy gazdasági hadviselésbe, és többlépcsős szankciókat hozott a Kreml ellen. Például kormányzati vonalon, de alacsonyabb szinten – társadalmi szervezetek, magán cégek, bankok – is büntetni akarták az oroszokat. Mindez spontán döntések alapján és nem tervezetten történt. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a gazdasági szankciók nem váltották be kitervelőik elképzeléseit – állította a Magyar Hírlapnak két évvel ezelőtti interjújában Christopher Davis.
Az oxfordi egyetem professzora még tovább ment, szerinte az Európai Bizottságnak a megfelelő gonddal készítenie kellett volna egy hatástanulmányt a szankciók bevezetése előtt.
Ezek a kijelentések még titokzatosabbá teszik az EU szankciós politikáját. Nehéz elképzelni, hogy Brüsszel semmilyen hatástanulmányt sem készített az Oroszország ellen bevezetett szankciók következményeiről. Kellett legyen valamilyen kalkulációnak.
És volt is, de az már a háború kitörése után néhány hónappal készült. Az oxfordi egyetem professzora tudni véli, hogy Brüsszelben, néhány hónap késlekedés után készítettek egy titkos tanulmányt, amelynek tartalmát nem osztotta meg az uniós polgárokkal.
E szerint túl gyorsan hozták meg a döntéseket, és mindezt politikai nyomásra történt. Ezért nem készítettek előzetes gazdasági hatástanulmányt sem. Az EU nem csinált semmilyen tervet a szankciók hatásáról, véletlenszerűen döntött.
Azt már tudjuk, hogy az EU döntéshozói nem állnak a szakmaiság magas fokán, tehát számukra belefér, hogy spontán döntsenek 420 millió ember megélhetési körülményeiről. Pillanatnyilag ennyi uniós polgár szenvedi meg a brüsszeli döntések következményeit, amelyek visszájára sültek el.
Arra viszont az orosz szakértő oxfordi professzor nem tért ki, hogy mit takar az a kijelentés, hogy „mindezt politikai nyomásra történt”.
Miközben folyik az ukrajnai háború, kevés figyelem vetül arra, hogy egy másik „szankciós konfliktus” is jelen van a globális gazdaságban. Nevezetesen Amerika és az Európai Unió között. Jonathan Hackenbraoch gazdasági elemző, még az Északi Áramlat gázvezeték felrobbantása előtt a következőket vetette papírra.
„Eddig elképzelhetetlennek tűnt az az ötlet, hogy az amerikai szenátorok pusztító jogi és gazdasági szankciókkal fenyegessenek egy német állami kikötőt. Ám az Északi Áramlat 2 balti-tengeri vezeték körüli fejlemények – az orosz gázt közvetlenül Németországba szállította – a transzatlanti kapcsolatokban egy újabb tabut döntött le. Európa legközelebbi partnere, az Egyesült Államok keményen igyekszik megakadályozni a vezeték befejezését, és ezt kényszerítő eszközökkel próbálja elérni. A szankciók nyomása és egy fenyegető levél arra késztette az európai vállalatokat, hogy leállítsák a projekttel kapcsolatos munkát.”
Az Északi Áramlat 2-őt végül befejezték, de a vezeték komplexumnak négy ága közül hármat 2022. szeptember 26-án, egyes vélemények szerint az Egyesült Államok közreműködésével, felrobbantották. Mindezt azért, hogy Európa rákényszerüljön a méregdrága amerikai cseppfolyós gáz megvásárlására.
Most már értjük, hogy mit takar Christopher Davisnek az az állítása, hogy az EU gyors és átgondolatlan szankciós döntési politikai nyomásra történtek.
Vagyis, az Oroszország ellen bevezetett szankciók terheit Európának kell viselnie.
