MH/MTI
2024. október 15. kedd. 21:01
Frissítve: 2024. október 15. 21:05
Deutsch Tamás emlékeztetett a múlt héten Strasbourgban, a magyar kormányfő jelenlétével lezajlott plenáris vita a magyar uniós elnökség prioritásait, az Európai Unió számtalan problémájának megoldását célzó programját kívánta bemutatni, azonban az eseményt politikai „durváskodás” jellemezte.
Mint mondta, a Patrióták Európáért frakciója teljes mértékben osztotta azt a helyzetértékelést, miszerint a plenáris vitán az testület baloldali többsége világosan megfogalmazta, „hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel, nem visszariadva antidemokratikus eszközöktől sem, meg kívánják buktatni a hivatalban lévő, a magyar polgárok érdekeit képviselő kormányt, mert ez a magyar vezetés ellenáll Brüsszel nemzeti szuverenitást csorbító elképzeléseinek”.
„Szinte büszkélkedve hangoztatják, hogy a legelemibb alkotmányos uniós szabályokat áthágva az a céljuk, hogy beavatkozzanak egy ország belügyeibe, megbuktassák a szabadon választott kormányt, és helyébe olyan vezetést ültessenek, amely eleget tesz a brüsszelita törekvéseknek” – hívta fel a figyelmet.
A képviselő szerint az lenne az elvárás egy „brüsszelita” magyar kormánytól, hogy feltétlen támogatója legyen pénzügyileg és katonailag az Ukrajnában folyó háborúnak, szemben a jelenlegi magyar kormány békepárti álláspontjával, továbbá, hogy fogadjon be több tízezres nagyságrendben illegális migránsokat, engedjen teret a woke-ideológia törekvéseinek, azzal a céllal, hogy a „genderérzékenyítő” aktivisták megkaparinthassák a gyermekeket – taglalta.
Hozzátette, Brüsszel arra is törekszik, hogy beleszóljanak azokba a szabad döntésekbe, amelyek kapcsán a magyar kormány helyreállította a 13. havi nyugdíjat, amelyet egy posztkommunista kormány törölt el. „Ezt egy brüsszelita kormány újra el akarná venni. Személyijövedelemadó-emelést akarna, és ingatlanadót bevezetni, olyan viszonyokat teremteni, amelyek a multinacionális cégek javára a hazai magyar kis- és középvállalkozókat kedvezőtlen helyzetbe hozzák” – jelentette ki.
Deutsch Tamás leszögezte: „Meg fogjuk védeni ezekkel a törekvésekkel szemben Magyarországot, nem mi politikusok, hanem azok a magyar polgárok, akik maguk döntik el, hogy merre menjen az ország, és kik legyenek a vezetői.”
Szavai szerint a magyarok nem kívánnak olyan viszonyok között élni, hogy valamilyen külföldi hatalmi központban – fél évszázadon keresztül Moszkvában, most az új érában pedig Brüsszelben – határozzák meg, hogy kik az ország irányítói.
A képviselő hangsúlyozta: a Patrióta képviselőtársak elemi felháborodásuknak adtak hangot az Európai Bizottság elnökének múlt heti strasbourgi viselkedése kapcsán, amely az uniós alapszerződést nyíltan, előre kitervelt politikai szándék okán megsértette.
„Az nem fordulhat elő, hogy az Európai Parlamentben az uniós alapszerződés maradéktalan betartása fölött őrködni hivatott Európai Bizottság elnöke egy soros elnöki programot bemutató tagállami kormány vezetőjét pártpolitikai logikában kárhoztatja” – szögezte le.
Véleménye szerint nem szabad, hogy az Európai Bizottság elnöke azt a precedenst teremtse, hogy mostantól kezdve bármely tagállami kormányt illetően pártpolitikai indíttatású vitát folytasson. Emlékeztetett: az összes, a jogállamisági kondicionalitási eljárás során keletkező uniós dokumentum, amelyet a bizottság készít, részletesen arról ír, hogy pártatlanul és elfogulatlanul vizsgálták meg az adott országban felmerülő állítólagos jogállamisági problémákat.
„Hogyan hihetjük el, hogy amikor ennek az intézménynek a vezetője személyes elfogultságoktól vezetve a legdurvább pártpolitikai támadást intézi egy független ország miniszterelnöke ellen, akkor ugyanezt az országot hivatali idejében elfogulatlanul, objektíven, politikasemlegesen, párpolitikától mentesen tudja megvizsgálni” – mutatott rá.
Deutsch Tamás erőt mutatónak nevezte, hogy a Patrióta-frakció tagjai határozottan, felszólalások formájában, tetszés vagy a mások minősíthetetlen hazugságaival szembeni nemtetszés kinyilvánításával ezt az álláspontot képviselték.