Raisz Anikó: A magyar elnökség szeretné megtalálni az összhangot a versenyképesség és a klímavédelmi célok között

MH/MTI
2024. október 15. kedd. 8:39

Raisz Anikó a Környezetvédelmi Tanács ülését követően tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: tenni szükséges azért, hogy a környezetvédelmi, egészségügyi és a versenyképességi szempontokat együtt lehessen alkalmazni annak érdekében, hogy az Európai Unió sikeresen tudja végrehajtani a vonatkozó politikákat.

Tájékoztatása szerint a tanácsülésen a legfontosabb az Egyesült Nemzetek éghajlatváltozási, Azerbajdzsánban tervezett novemberi konferenciájára (COP29) szóló tanácsi álláspont kialakítása volt. Ezzel kapcsolatban az államtitkár elmondta: az EU támogatni fogja az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozására vonatkozó hatékony és megvalósítható célt, és nagyratörő, az éghajlatváltozással összefüggő terveket fog szorgalmazni.

Az elfogadott szöveg szerint az EU szolidaritásra szólít fel a klímaváltozásnak leginkább kitett országokkal és közösségekkel.

Az államtitkár közölte, a tagállamok megbeszélést folytattak a november végén Dél-Koreában tartandó kormányközi tárgyalóbizottság 5. ülésén (INC-5) képviselni tervezett uniós álláspontról is egy jogilag kötelező nemzetközi egyezmény elfogadása érdekében a műanyagszennyezésről.

„Az egyezmény fontosságát nem tudjuk eléggé hangsúlyozni, hogy a műanyagszennyezést megelőzzük” – fogalmazott.

Az ENSZ október 21. és november 1. között Kolumbiában megtartani tervezett Biológiai Sokféleség Egyezmény Feleinek 16. konferenciájával kapcsolatban (COP16) az államtitkár elmondta: a tanács szintén elfogadta mandátumát. Emlékeztett, a biodiverzitással foglalkozó tavalyi konferencián az államok azt a globális cél tűzték ki, hogy a bolygó területének egyharmada természetes környezet legyen. Magyarország ezt a vállalást teljesítette, területének egyharmada természetközeli állapotban van – emelte ki Raisz Anikó, majd hozzátette: most a megvalósítás időszaka következik, megfelelő tervezés és felülvizsgálat kíséretében.

„Mindez nem csak versenyképességi, gazdasági, környezetvédelmi, egészségügyi és számos egyéb szempontból fontos, hanem azért is, hogy egészséges környezetben élhessünk” – fogalmazott az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára.

Elolvasom a cikket