A Magyar Hírlapban az elmúlt hónapokban csaknem ötven írás jelent meg a romló magyar demográfiai helyzetről, elemezve ennek okait és a kormányzati intézkedések hatékonyságát. Örvendetes az, hogy újra reflektorfénybe kerülhetett ez a közös, pártpolitizálástól viszonylag távol álló ügy, amely egyre érzékenyebben érinti a magyar lakosságot és immár a közgondolkodást is.
A KKVház honlapján egy korábbi írásomban elemeztem már a Duna Eurórégió országainak helyzetét, amikor a migráció kérdésköre fontos vitatémává vált nálunk és a szomszédos országokban is. Akkor az vált láthatóvá, hogy Ausztria és Németország nyitott, befogadóállamként működik, míg a Duna Eurórégió többi államára inkább az elvándorlás jellemző. Akkor 500 ezer főre becsülték a Magyarországról Közép- és Nyugat Európába, elsősorban munkavállalási célból elvándoroltak számát. Ma a becslések 650 ezer főről szólnak.
Románia esetében 2,5–3 millió Nyugatra vándoroltról lehet tudni, az Ukrajnából a háborús helyzet miatt elvándoroltak száma ezt lényegesen meghaladhatja.
A magyarországi migrációs helyzetet csaknem három évtizedig az jellemezte, hogy a nyugati irányú elvándorlást részben pótolta a környező országok magyar anyanyelvű lakosainak betelepülése. A magyarországi magyarok elvándorlása erőteljesebbé vált, a magyarok határon belülre települése gyengült, így a magyarországi népességfogyás felgyorsult.
Az elmúlt három és fél évtizedben folyamatos volt viszont a magyar falvak elnéptelenedése. Ennek egy részét országon belüli elvándorlás okozta a városok, megyei jogú városok és a főváros irányába. Másik, talán kisebb részét a falvak és aprófalvak elöregedése és a külföldi munkavállalás.
Külföldi munkavállalásra elsősorban a jó szakmával vagy diplomával és idegennyelv-tudással rendelkezők esélyesek.
Szólni kell arról is, hogy a covidjárvány átmenetileg fékezte a nyugati irányú elvándorlást, néhányan visszatértek hazánkba részben a Brexit, részben más nyugati országok túltelítetté válása miatt. A kilencmilliós Ausztriában például egymillió külföldi származású munkavállaló dolgozik napjainkban…
A magyar kormány hozott intézkedéseket a falvak elnéptelenedésének fékezésére vagy megállítására, de ez eddig csak korlátozott sikereket eredményezett. A szülőképes magyar nők termékenységi rátája 2019-ig a korábbi, 1,25 körüli értékről 1,5-re nőtt. A covidjárvány és az orosz–ukrán háború miatt azonban ez a szám újra csökkenni kezdett.
A magyar falvak és kistelepülések demográfiai helyzete nagyon eltérő. A halmozottan hátrányos helyzetű járások falvai csekély népességmegtartó erővel rendelkeznek. A nagyobb városi agglomerációkhoz tartozók lakossága több helyen növekedést mutatott, városlakók jelentős létszámban költöztek falvakba, s nem csak üdülőfalukba…
A bölcsőde- és óvodaépítő programok javítottak a kistelepülések helyzetén, csakúgy mint a falusi csok is. Ezek a támogatások korlátozott sikereket értek el, mert jórészt a jobbmódú családok tudták eddig igénybe venni. A támogatásigénylés feltételein most enyhítenek, amely komoly előrelépéssel járhat.
A vidékfejlesztés nagyon komplex feladat, munkahelyek falvakba telepítése nagy körültekintést igényel. A friss felmérések szerint a falvak felzárkóztatása csak vegyes eredményeket hozott, egyes körzetekben a különbségek még nőttek is.
Léteznek Magyarországon is jó gyakorlatok, ezek általánossá tétele, programba foglalása egyelőre még várat magára.
Fiatal, gyereket vállaló családok első lakáshoz segítésére számos javaslatot dolgoztunk ki a Demográfiai Műhelyben, amelynek gazdasági és lakhatási ügyekkel foglalkozó csoportját Báger Gusztáv és jómagam vezettük. Az elmúlt három évben a tizenkét éve megkezdett munkát a Magyar Közgazdasági Társaság Demográfiai Szakosztályában folyattam mint elnökségi tag.
Két éve elnökségünk javaslatot tett az építőanyagok áremelésének hatósági ellenőrzésére. Átmeneti intézkedés született, amely nem járt túl sok sikerrel. Javaslatot tettünk a nonprofit lakásépítési módszerek általános elterjesztésére, ezeket eddig a kormányzat még nem karolta fel.
Végezzünk el egy gondolatkísérletet: mi lenne akkor, ha a kistelepülések lakossága a romló életfeltételek hatására először a nagyközségekbe vagy közvetlenül az infrastruktúrával sokkal jobban ellátott járási központokba költözne? Mekkora lenne a lakásállomány és vidéki infrastruktúra vesztesége? Mekkora pótlólagos lakásállomány- és infrastruktúra-fejlesztésre lenne szükség a járási központokban? Az ország teherviselő képességével arányban állna-e az a vidékfejlesztési igény, amely 25–30 év távlatában jelentkezne úgy, hogy az EU-s fejlesztési források két ok miatt is elapadhatnak, egyrészt az elhidegülő magyar–EU-s kapcsolatok miatt, másrészt amiatt, hogy a Csehország-, Portugália-, Magyarország-fejlettségű országok 2027 után a közös költségvetés nettó befizetőivé válhatnak.
A vidékfejlesztés és a városfejlesztési koncepciók vitatkoznak egymással. Egy nemzetgazdaság hajszálgyökereit a kistelepülések, falvak adják. Ha ezek kiszáradnak, elnéptelenednek, akkor a gyökerek és főgyökerek is elhalhatnak, végül kiszáradhat maga a lomb, az egész fa is. Ennek elkerülésére keressük a megoldásokat…
A falvak népességmegtartó erejének növelésére számos jó példa van a környező országokban. A feladat nem megoldhatatlan, csupán az eddiginél határozottabb kormányzati elköteleződés és helyi, önkormányzati és vállalkozói összefogás kellene hozzá.
A magyar demográfiai helyzet romlása megállíthatatlan a vidéki, elsősorban aprófalvas lakosság népességfogyásának megállítása nélkül.
A szerző mérnök-közgazdász
