A gazdasági versenyképesség társadalmi érdek is

MH/MTI
2024. október 17. csütörtök. 22:53

Varga-Bajusz Veronika a váci Piarista Kilátó Központban megtartott II. Élményalapú oktatási konferencia köszöntőjében arról beszélt, hogy a kormány az elmúlt években belevágott a felsőoktatás és a szakképzés megújításába; ennek részeként született meg a versenyképességi program.

Közölte, nőtt az egyetemek vonzereje, és már második éve több mint százezren nyernek felvételt a megújult magyar felsőoktatásba. Az eredmények illeszkednek a magyar gazdaság igényeihez, minden második diákot MTMI plusz szakra sikerült felvenni; ezek a műszaki, természettudományi, matematikai, informatikai szakok.

Az államtitkár azt mondta, hogy a magyar szakképzés a duális, gyakorlatközpontú képzés eredményeként teljesít jól, a szakképzésben részt vevő diákok részben a szakképzési centrumban, részben az azokkal együttműködő gazdasági, ipari, piaci szereplőknél tanulnak.

Kiemelte, hogy Magyarország soha nem látott sikereket ér el a szakmák olimpiáján, a WorldSkills világversenyen a magyar csapat tagjai egy plusz egy aranyérmet szereztek Lyonban, valamint két bronz- és tizenkét kiválósági érmet is elhoztak.

Kitért arra, hogy az általános iskola elvégzése után tízből hat tanuló választotta a szakképzést, amely egyszerre biztosít szakmát, érettségit, majd továbbtanulási lehetőséget a modern, megújult, flexibilis magyar felsőoktatásba.

A kormány a versenyképesség fenntartása miatt a „ha elmondod, elfelejtem, ha megmutatod, megtanulom, ha kipróbálom, megértem” alapelv szerint újította meg az oktatás struktúráit, és ezen alapelv mentén szervezi meg az élményalapú oktatási konferenciát is.

Elolvasom a cikket