Gál Kinga: Történelmi esemény, hogy a Patrióták megtartják első csúcsértekezletüket

MH/ MTI
2024. október 17. csütörtök. 12:24

Történelmi esemény, hogy a Patrióták pártcsalád megtartja első csúcsértekezletét, ami azt mutatja, hogy „jelen vagyunk, erősek vagyunk, és egyre erősebbek leszünk, ahogy a hangunk is erősödni fog” – jelentette ki Gál Kinga, a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának elnöke, a Patrióták Európáért frakció első alelnöke Brüsszelben csütörtökön.

Gál Kinga a Patrióták munkareggelije előtt magyar újságíróknak nyilatkozva közölte, a pártcsoport csúcsértekezlete alkalom arra, hogy tagjai egyeztessék az uniós csúcs napirendjén szereplő témákat, erős üzeneteket határozva meg.

Az uniós csúcs főbb témaköreit említve a politikus kiemelte: Európa ezer sebből vérzik, köztük a migráció tekintetében is. Ezrek érkeznek naponta, fiatal, életerős emberek, felsorakozva, mint egy hadsereg – hívta fel a figyelmet.

„Tenni kell azért, hogy az uniós határok védelme végre támogatást kapjon, és ne büntetést érdemeljen, ne bűn legyen és ne elítélendő a külső határvédelem” – fogalmazott.

Kijelentette: meg kell vizsgálni, hogy van-e kilépési lehetőség a – szavai szerint – nagyon rossz és elhibázott migrációs paktumból, valamint, hogy fel lehet-e függeszteni a paktum végrehajtását. Gál Kinga reményét fejezte ki, hogy a migráció témájában előrelépést lehet elérni, ugyanis – mint kiemelte – a helyzet változott, az uniós migrációs politika azonban még mindig ott tart, mint 2015-ben.

A fideszes politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a Patrióták erejét, hangjuk erősödét jelzi, hogy azok a témák, amelyeket a pártcsalád elnökei már évek óta felvetnek, azok egyre jobban visszhangzanak a tagállami vezetők részéről is.

„Elmozdulást remélek a migráció témájában, hiszen végre észre kell venni a realitásokat. A realitásokkal pedig szembesíteni kell azokat, akik a jelenlegi rossz migrációs paktum végrehajtását erőltetik – tette hozzá nyilatkozatában Gál Kinga.

Elolvasom a cikket