Navracsics Tibor: Az elmúlt 35 év demokráciát, piacgazdaságot és elsőgenerációs vállalkozásokat hozott Magyarországon

MH/ MTI
2024. október 17. csütörtök. 14:01

Magyarországon egy nagyon fontos időszak az elmúlt 35 év, amely a köznyelvben egy emberöltő, hiszen demokráciát, piacgazdaságot és elsőgenerációs vállalkozásokat hozott – hangsúlyozta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter Budaörsön, a 35 éves Homm Kft. új autóbuszszervizének és szolgáltatóközpontjának csütörtöki avatásán.

Navracsics Tibor úgy vélte, a magyar emberek megszállottsága és elkötelezettsége megteremtette a magyar tulajdonú kkv-kat és az azokból kifejlődő nagyvállalatokat, amelyekre bátran építeni lehet, hiszen piaci körülmények között megállják a helyüket, és a nemzetközi nagyvállalatokkal is versenyképesek.

Tóth Balázs, a Homm ügyvezető-tulajdonosa elmondta, hogy régi székház már korlátozta fejlődésüket, ezért volt szükség az új központra, amely csaknem három év alatt épült meg. A 2,5 milliárd forintos beruházás tíz százalékát a kormány támogatása fedezte – tette hozzá.

Elolvasom a cikket