Orbán Viktor: A háborús stratégia helyett váltsunk békestratégiára!

MH/ MTI
2024. október 17. csütörtök. 10:50

A mostani háborús stratégiáját az Európai Uniónak meg kell változtatnia, helyette a béke stratégiájára szükséges váltani. Tűzszünet, béketárgyalások – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő Brüsszelben a Patrióták Európáért pártcsoport EU-csúcs előtti egyeztetésére érkezve csütörtökön.

Orbán Viktor, a nap folyamán később kezdődő uniós csúcstalálkozó témáit sorolva kijelentette: „nagyon nehéz napunk lesz, három csata van” napirenden. Ezek között elsőként az ukrajnai háborút említette, mellyel kapcsolatban közölte: az Európai Unió rosszul megtervezett, rosszul végrehajtott, rossz kalkulációk alapján kialakított stratégiával ment bele ebbe a háborúba. Ez nem működik – húzta alá.

Kiemelte: jelentős lesz a „migrációs csata”, mert – mint fogalmazott – „többen meg akarjuk változtatni a migrációs szabályokat”.

Közölte továbbá: az EU olyan gazdasági intézkedéseket kíván elfogadtatni, amelyek „földre vinnék” a magyar családokat. „Ezt nekem vissza kell utasítanom, és meg kell védenem a mostani gazdaságpolitika legfontosabb, családokat védő elemeit” – jelentette ki Orbán Viktor.

Elolvasom a cikket