Szárnyak

Amikor felébredt, nagyon fájt a lapockája. Nem is csak a balján, ahol gyakran szokta elérni a zsibbadással vegyes fájdalom, ami a reumatológus szerint J. Károly nyaki ideggyökének a szadista hajlamaira vezethető vissza. Még pontosabban: nem akkor fájt, amikor felébredt, hanem egyenesen erre riadt föl. Két órával az ébresztő jelzése előtt!

Kint sötét volt, és esett az eső. A közvilágítást éppen akkor kapcsolták le. Valamiből pótolni kell a hiányt, s ilyenkor egyébként is kisebb az emberek összeütközésének és kirablásának az esélye. Vannak helyek, ahol egyáltalán nem világítanak mással, csak a Holddal. Ezért támadta meg a fájdalom most mind a két oldalon, gondolta J. Károly. Nem a közvilágítás meg a pénzhiány miatt – a Holdat nem kell beleszámolni –, hanem mert ebben az életkorban, hatvan felé már sokkal érzékenyebbek a csontjai az időjárásra, mintha még csak ötvenen innen járna.

A szúró, majd gyorsan terjedő hasító érzés mindkét lapockáján egyetlen pontra koncentrálódott. Próbálta volna kitapogatni, de nem értek odáig az ujjai. Se felülről, se alulról. Ezért is az irányíthatatlan kora okolható, nem beszélve az életmódjáról. Az önmagával folytatott alkudozások eredményeként minimálisra redukált séta és az esti sorozatok, valamint a több évtizedes hivatali görnyedés meszes nyomokat hagyott az ízületein.

Vannak, akik nem görnyednek a hivatalban, hanem tülekednek, ők sokkal hajlékonyabbak, és egyeseknek gerincük sincs. Nincsen minek elmeszesedni. A gerinceseknek a büfés Eszter a jógát tanácsolta, de J. Károly még mindig nem fogadta meg a tanácsot. Mikor már épp elhatározta volna magát, egy csapásra elmúlt a fájdalom. Csak másnap jött elő megint, de akkor kellett volna egy újabb elhatározás, ami legalább egy hét, addig pedig a nyaki ideggyök átmenetileg ismét belefárad a szadizmusba.

„Munkaidő végén megmasszírozom” – mondta neki a büfés Eszter. J. Károly fájdalma erősebb volt, mint a kávé. A kávétól soha nem szokott bepárásodni a szeme, csak akkor, ha elképzelte, hogy otthon kávézik kettesben a nővel. Most még ezt sem képzelte el, mert a lapockája elterelte a figyelmét a képzeletről. A masszírozás gondolatára azonban a fájdalom egy pillanatra zsibbadássá, a zsibbadás meg bizsergéssé változott.

Eszter bezárta a büfét, hátra hívta J. Károlyt a szűk raktár elé, leültette egy székre, és megkérte a férfit, hogy öltözzön le. A trikóját magán hagyhatja. J. Károlyt megkörnyékezte az aggodalom, hogy nem fújt magára dezodort az irodában. Közben Eszter elárulta, hogy évekkel ezelőtt véletlenül elvégzett egy masszőrtanfolyamot, s a barátnői miatt még nem esett ki teljesen a gyakorlatból. Azért véletlenül, mert a jósnőcsoport már betelt, és csak itt maradt szabad hely.

Bár J. Károly lapockáiban csak csekély mértékben csökkent a fájdalom, az ököl, a tenyér és az ujjak játéka újraébresztette a képzeletét. Ebből a félig fájdalmas, félig kellemes állapotból az zökkentette ki, hogy a nő megkérte, húzza föl a trikóját. Valamit szeretne megnézni. J. Károly hátán pattanások, szeplők és anyajegyek is voltak, de biztosan nem erre kíváncsi a nő.

A büfés Eszter hosszabb nyomkodás, tapogatás, vizsgálódás után ezt mondta: „Ahogy sejtettem… – majd némi szünetet tartott, mint az orvosok, amikor kellemetlen diagnózist készülnek bejelenteni. – Jól kitapinthatók a dudorok, látszanak a pihék is.”

J. Károly nem tudta mire vélni, a nő biztosan nem azt akarta mondani, hogy szőrös a háta. „Nem galambtoll lesz belőlük, egy nagyobb madáré inkább – folytatta Eszter. – Gólya, hattyú vagy főnix? Azt még nem lehet eldönteni…”

Újra csönd, tétovázás, J. Károly gondolataiban kuszaság, és a fájdalommal vegyes bizsergés kezdett valami remegő bizonytalansággá válni.

„Kedves Károly – szólalt meg végre Eszter –, ilyennel eddig még nem találkoztam. Magának ki fognak nőni a szárnyai!”

A szerző irodalomtörténész

Elolvasom a cikket