Versenyképesebb európai és magyar energiaágazatra van szükség

MH/MTI
2024. október 17. csütörtök. 19:07
Frissítve: 2024. október 17. 19:16

Czepek Gábor a rendezvény zárónapján kifejtette, Európa ipara bajban van, ami különösen az energetika területén érződik. A demokratikus rendszer fenntartásának költségei mellett az okozza a gondot, hogy körülbelül háromszor annyit fizetünk az energiáért, mint az amerikaiak, és kétszer annyit, mint a kínaiak, ezzel problémával érdemes foglalkozni – tette hozzá.

Az államtitkár a 2022. évi energiaválság okairól szólva rámutatott: Európa elhibázott energiapolitikával évente 100 milliárd eurót fizetett ki felárként, immár nem az oroszoknak, hanem az amerikaiaknak és az araboknak. Ez épp akkora összeg, mint amennyit tervezni szánt a kontinens a zöld átállásra a 6 éves ciklusban – jegyezte meg.

Álláspontja szerint amennyiben az Európai Unió a kivárásos taktikát választja, 10-15 éven át magas árkörnyezettel kell szembenéznie, ami alatt elsorvad az ipara. Helyette középtávon három lehetséges lépés megfontolását javasolta. „Ehhez gyűjtjük a szövetségeseket mind politikai, mind energetikai szinten” – fogalmazott.

Objektum doboz

Az első javaslat, hogy a németek kapcsolják be az atomerőműveiket. A második az unió szén-dioxid kvótarendszerének harmonizálása. Magyarázatként hozzáfűzte, hogy Magyarország a zöldügyek mellett áll, de látni kell, hogy vannak olyan országok, köztük a csehek és lengyelek is, amelyek nem tudják megkerülni azt, hogy szén-dioxid kibocsátású erőművekkel dolgozzanak. Ha ezeket komoly felárral sújtja az Európai Unió, akkor az rombolja a versenyképességüket – mondta.

Harmadikként az államtitkár az orosz–ukrán tűzszünet elérését látja szükségesnek, ami Európa gázellátására is jótékony hatással bírna, lefelé nyomva az árakat. „Ez a három intézkedés alkalmas lehet arra, hogy ha nem is az amerikai szinten, de ahhoz közel hasonló energiaár-környezettel dolgozzon Európa” – vélekedett.

Magyarország geográfiai hátrányokkal küzd, nincs tengere, nincsenek nagy hegyek, se óriási gázmezők vagy feketekőszén-készletek, így az energiapolitikáját a nap- és az atomenergia kettőségére tudja alapozni – szögezte le Czepek Gábor. Előadásában beszámolt a magyar energiaágazat szuverenitásának növeléséért tett eddigi lépésekről, majd egy ezek folytatását is jelentő, tízpontos tervet fogalmazott meg a következő tíz évre.

„Növeljük 12 gigawattra Magyarország napenergia kapacitásait, ami egy paksi atomerőműnyi termeléssel egyenértékű” – fogalmazta meg elsőként. Hozzátette, ma már rendelkezik Magyarország egy fél paksi atomerőműnek megfelelő napenergia kapacitással.

Másodikként rámutatott, hogy meg kell hosszabbítani a Paksi Atomerőmű üzemidejét, amihez már megtették a szükséges lépéseket. A harmadik, hogy valósuljon meg a Paks II beruházás, amely szintén már egy folyamatban lévő projekt.

A negyedik, hogy 2035-re egymilliárd köbméternyi földgázt lehessen kiváltani geotermiával. Az ötödik, hogy 2030-ra egy gigawattnyi akkumulátor-kapacitással rendelkezzen az ország.

A hatodik: két, szivattyús tározós erőmű létrehozása legalább 1000 megawatt teljesítőképességgel. Ez egy alsó és felső tóból álló rendszer, ahol energiatöbblet esetén az alsó tóból felpumpálják a vizet a felső tóba, amikor pedig energiára van szükség, akkor leengedik a vizet – magyarázta. A Mátrában és a Sajóvölgyben már felméréseket végez a tárca ebben az ügyben – tette hozzá.

A hetedik, két új gázüzemű erőmű üzembe helyezése 2027-ig a Mátrában és a Tiszán. A nyolcadik, hogy 2026-ra a nyéki gázmező érje el az egymilliárd köbméter/éves mennyiséget a gázkitermelésben.

A kilencedik: az MVM résztulajdonába került azerbajdzsáni gázmezők biztosítsanak legalább 1,3 milliárd köbméter gázt az országnak. Végül, hogy a tárca által meghirdetett 750 milliárd forintnyi forrással rendelkező pályázati programok mielőbb forduljanak termőre, és szolgálják a magyar gazdaságot – mondta az államtitkár.

„Gázellátás terén Magyarország növelni tudja a függetlenségét, villanyban viszont lehetőségünk van a teljes ellátás biztosítására, amit szeretnénk elérni a 2030-as évek elejére” – mondta előadásában Czepek Gábor.

Elolvasom a cikket