Lengyelország a fehérorosz hibrid hadviselés áldozata. Alekszandr Lukasenko szándékosan fegyverként használja a főként a Közel-Keletről elcsábított és Európa külső határaira csempészett embereket. Ezzel akarja destabilizálni Lengyelországot és az EU-t. Kormányfőként Tusknak kötelessége garantálni országa biztonságát. Az, hogy a menedékjog felfüggesztése a megfelelő módja-e Lengyelország biztonságának garantálásának, vitatható, amiről azonban nem szabad vitatkoznunk, az Lengyelország joga, hogy megvédje magát egy hibrid háborúban – olvasható a mandiner.hu cikkében.
A jog rugalmasnak tűnik, de hatástalannak
Tusk kezdeményezése csak a legújabb epizódja egy páneurópai trendnek. Júliusban a finn parlament olyan törvényt fogadott el, amely lehetővé teszi a finn határőrök számára, hogy a migránsokat a határon elutasítsák anélkül, hogy megvizsgálnák a menedékkérelmüket. Júliusban 15 uniós tagállam – köztük Olaszország, Dánia, Ausztria, Görögország és Csehország – levelet küldött az Európai Bizottságnak, amelyben szigorúbb menekültügyi szabályokat követelt. A holland kormány teljesen ki akar lépni az európai menekültügyi rendszerből, Orbán Viktor Magyarországa pedig követi ezt a példát – írja a szerző.
Meg kell jegyezni, hogy minden szigorító intézkedés azután történt, hogy az EU tavasszal megállapodott az új közös európai menekültügyi politikáról. Az EU a június 9-i európai parlamenti választások előtt akart valamilyen megoldást találni, különben a választók még inkább a szélsőjobb felé sodródródtak volna. Ez a félelem volt az, ami a kompromisszumot egyáltalán lehetővé tette. A megállapodást ennek megfelelően hangosan ünnepelték. Mi is tudunk kemények lenni – ez volt a közös menekültügyi paktum valamennyi aláírójának üzenete az európaiaknak.
Ez semmiképpen sem összeegyeztethető az európai joggal. A jog manapság hajlékony, de hatástalannak tűnik.
Ez ugyanis lehetővé tette azt, ami addig lehetetlennek tűnt: befogadóközpontok létesítését az EU külső határainál. Ezekben csak olyan bevándorlók menedékkérelmeit kell feldolgozni, akiknek kevés esélyük van a maradásra, ami a védelmet kérők töredékét jelenti. Ráadásul a reformot csak 2026-ban kell végrehajtani.
Amint a választások véget értek, a tagállamoktól további követelések hangzottak el. Természetesen minden kormánynak megvannak erre a maga okai. A lényeg az, hogy a 27 tagállam nem hisz az európai menekültügyi rendszer nemrég ünnepelt reformjában. Ez azt a benyomást kelti, hogy a kormányok csak választási okokból – nevezetesen az európai választásokon a szélsőjobboldaltól való félelem miatt – egyeztek bele a közös menekültügyi paktumba. Néhány héttel később ismét választási okokból – nevezetesen a szélsőjobboldali választási sikerektől való félelem miatt az egyes nemzetállamokban tartott választásokon – de facto hatástalannak nyilvánították az új rendszert.
Aki ma elfogad egy reformot, majd holnap lebontja azt, az kockáztatja a hírnevét. Ez aláássa a politikába vetett bizalmat. Jó okunk van arra, hogy szigorúbb európai menekültügyi politikát követeljünk, de ennek európai szintűnek kell lennie, különben Európa a renacionalizálódást kockáztatja – jegyezte meg a cikk, ugyanis a szerző szerint „nem kell ahhoz Putyinnak lenni, hogy e fejlemény láttán feltegyük magunknak a kérdést:
az egész EU egy kártyavár?”
