Varsó: Különdíjas lett a „Holnap meghalok”

MH/MTI
2024. október 19. szombat. 22:06

A film az világ egyik legrangosabb fesztiválján az egyetlen magyar játékfilmként indult – közölte a forgalmazó az MTI-vel.

A közvetlen állami támogatás nélkül készült játékfilm világpremierje október 11-én, pénteken volt a 40. Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon az alkotók jelenlétében.

A közlemény szerint a díjjal kapcsolatban a rendező úgy fogalmazott: „óriási megtiszteltetés ez a díj, teljesen váratlanul ért. Nagyon fontos visszacsatolás számomra, hogy ennek a műfajnak A kategóriás fesztiválon is van helye.”

Az alkotás producere Kárpáti György, aki szerint „egészen csodálatos szakmai visszacsatolás volt már a varsói versenybe kerülés önmagában is”. Mikor a világpremier után az első hétvégén azt látták, hogy a filmnek a díjátadó utánra is betettek egy vetítést, eljátszottak a gondolattal, hogy esetleg díjazhatják is a filmet. „A Holnap meghalok sikere annak a visszacsatolása, hogy a szakmaisággal lehet eredményt elérni” – idézik a producert.

A Holnap meghalok a varsói szereplés után a jövő héten kezdődő, a fantasztikus filmekre specializálódott 52. Curtas Festival do Imaxinario spanyol nemzetközi filmfesztivál versenyprogramjában is szerepel, a magyar mozikban pedig november 7-től lesz látható országszerte.

A történet szerint a terhes Irma visszavonul az erdő közepén található nyaralójukba. A lányt furcsa gondolatok szállják meg: úgy érzi, hogy másnap meghal. Az időpont egybeesik édesanyja halálának dátumával, ő is a 34. születésnapján hunyt el. Irma nem szeretne egyedül maradni a közelgő évfordulón, ezért elhívja magához a féltestvérét és a legjobb barátnőjét. Ám egyre több megmagyarázhatatlan esemény követi egymást, és már nem is tűnik annyira lázálomnak, hogy Irmának valami baja fog esni.

A Holnap meghalok Cibulya Nikol első játékfilmje, aki a Mária Terézia szül című rövidfilmjével idén elnyerte a magyar filmkritikusok díját.

A Holnap meghalok a Vertigo Média gyártásában készült, producerei Kárpáti György és Berta Balázs.

Elolvasom a cikket