A tetanuszbetegség (más néven: merevgörcs) – legalábbis a tünetei – évszázadok, évezredek óta ismertek, hiszen a csatákban, illetve a letűnt korok hiányzó higiénéje közepette szerzett sérülések következtében gyakran szedett áldozatokat a tetanuszfertőzés. Kórokozójának, a Clostridium tetani nevű baktériumnak a spórái szinte minden mikroszkopikus résben, talajban, „piszokban”, rozsdától porózus felületen, szennyeződésekben előfordulhatnak.
Bár a tetanusz megbetegedés fertőzés következtében alakul ki, maga a betegség nem fertőző, emberről emberre nem terjed. A súlyos és fájdalmas, gyakran végzetes izomgörcsök közepette megnyilvánuló kór manapság is előfordul, ezért a védőoltás jelentőségét még a 21. században sem lehet eléggé hangsúlyozni.
A tetanusz megbetegedés főbb tünetei
A fertőzés leggyakoribb, kezdeti tünete az állkapocs merevsége (szájzár), illetve az arcizmok görcse, mely görcsök a továbbiakban már – nyelési nehézségekkel – a nyakizmokban, mellizomzatban, majd a test egyik legnagyobb izomzatában, a hátizmokban is megjelennek. Ez utóbbi következtében a görcs tipikusan homorító testhelyzetbe „húzza” a beteget.
Jellemzően a fentiek mellett tapasztalható szapora szívverés (palpitatio) és láz is. A görcsös állapot akár három hétig is tarthat, ami nem jelenti azt, hogy elmúltával a beteg meggyógyult. A teljes felépülés ennél lényegesen hosszabb időt vehet igénybe – amennyiben a beteg egyáltalán túléli a fertőzést.
A tetanusz betegség okai
Az említett Clostridium tetani nevű baktérium spórája a különféle, általa fertőzött szennyeződésekkel (piszok, trágya, rozsda stb.), általában sérülések következtében jut a sebbe, szövetekbe, véráramba. A sebgyógyulás folyamatainak következtében számára ideális környezet jöhet létre: a seb mélye elzáródik a levegőtől.
A levegőtől elzárt szövetekben, véráramban a spórák felélednek, megjelennek a baktériumok. A baktériumokból kiáramló méreganyag (toxin) azokat az idegeket támadja meg, amelyek a test akaratlagos mozgásait biztosító izmokat működtetik, kiváltva ezzel a betegségre jellemző izomfeszülést, izomrángást.
A tetanuszbaktérium elsősorban a lovak, de más állatok belében is szaporodik, így főleg a trágyázott földeken található. A lótartással, állattartással, mezőgazdasággal foglalkozók körében ezért foglalkozási betegségként is előfordulhat.
A tetanusz diagnosztizálása
A tetanuszt kizárólag tünetei alapján diagnosztizálják. A kórokozó vérvizsgálattal sem mutatható ki minden betegnél. Az orvosi vizsgálat a seb szennyezettségére és a fertőzés által okozott görcsök (állkapocs, nyak) esetleges megjelenésére szorítkozik.
Klinikai környezetben elvégezhető még az ún. spatulateszt, amely során a páciens hátsó garatfalát enyhe nyomással megérintik. Tetanuszfertőzés esetén a beteg ráharap a spatulára (a „ráharapás” ez esetben szó szerint értendő, nem tévesztendő össze a természetes öklendezőreflexszel).
A tetanusz kezelése
Az idejében megkezdett kezelés első lépésben a sérülésre irányul. Ez a seb megtisztítását, az elhalt, fertőzött szöveteket eltávolítását jelenti. Ezt követően – a fertőzés súlyosságától függően – antibiotikum adása is a terápia része lehet. A sérülés esetén alkalmazandó tetanuszprofilaxis (megelőző jelleggel adott védőoltás) alapvetően a sérülés körülményeitől, valamint a sérült oltási előzményeitől függ. A fertőződés kockázatát a sérülést ellátó orvos mérlegeli.
Az ún. tetanuszfertőzésre nem gyanús, tiszta, kis sérülések a sebellátáson túl semmilyen specifikus tetanuszkezelést nem igényelnek. A tetanuszfertőzésre gyanús sérülések alkalmával a sebészi ellátáson kívül a sérülteket az oltási előzményükhöz igazítva kell aktív, illetve passzív immunizálásban részesíteni. A súlyos tüneteket mutatók kezelése – tekintettel arra, hogy ekkor már egyes izmok működését, illetve a légzést mesterségesen kell fenntartani – az intenzív osztályok feladata.
A megelőzés lehetősége
A tetanusz megelőzésének egyetlen lehetséges módja a védőoltás. Gyermekkorban immár rutinszerűen, előírt időközönként alkalmazzák a tetanusz elleni oltásokat, néhány esetben más betegségek elleni oltóanyagokkal együtt. A gyerekek 2, 3, 4 és 18 hónapos korukban, ezt követően 6, illetve 11 évesen kapnak tetanusz elleni oltást.
Mindazonáltal az immunitás nem tart örökké, ezért azt időszakos – tízévenkénti – oltásokkal felnőttkorban is célszerű fenntartani. A tetanuszimmunitásra különösen 50 éves kor felett tanácsos – a háziorvos segítségét kérve – odafigyelni.
Munkakörhöz kötött kötelező védőoltásban részesítendők a tetanusz tekintetében fokozott kockázattal bíró munkakörben dolgozók.
