A fővárosi lakhatás ne kiváltság legyen!

MH/MTI
2024. október 21. hétfő. 19:58

A fővárosi lakhatás ne kiváltság, hanem elérhető alternatíva legyen, és a „főváros évek óta tartó tétlensége ellenére olyan cselekvés induljon”, amely ezt lehetővé teszi – ismertette a Fidesz–KDNP fővárosi frakció célját Szentkirályi Alexandra frakcióvezető a Facebook-oldalán, ahol bejelentette azt is, hogy több képviselőtársával együtt hétfőn a nemzetgazdasági miniszterrel egyeztetett a Budapesten kialakult lakhatási válságról.

Külön fővárosi akciótervre lesz szükség a rövid és a hosszú távú lakásbérlés szabályozására, a kollégiumi férőhelyek jelentős bővítésére és egy új lakásprogram indítására – sorolta.

Objektum doboz

Kiemelte, hogy a kormánnyal együttműködésben a fővárosi lakhatási válság enyhítésére tesznek javaslatot.

„A főváros jelenlegi vezetésével szemben mi nem hagyjuk magukra a budapestieket” – fűzte hozzá.

Elolvasom a cikket