Napjaink egyik, korábban elképzelhetetlen (sokak szerint ijesztő) jelensége a tömeghangulat és a tömegízlés robbanásszerű befolyásolása. Sok példát lehetne sorolni, például ahogy a „kulturális csinálmány” (Bagdy Emőke) genderelméletet és az agresszív LMBTQ-propagandát erőltetik ránk. A közvélekedést, köztudatot, közízlést tehát lehet igen rövid idő alatt egészen új irányokba befolyásolni. Mielőtt javaslatokat tennék a demográfiai problémák megoldására, a gyermekszaporulat remélhető bővülésére, szólnék saját tapasztalatainkról egy írásomból vett részletekkel.
Hogyan őriztük meg és adtuk tovább a szüleinktől kapott értékrendet? (2012)
(részletek)
„Nem sokkal esküvőnk előtt is megoldhatatlannak tűnő konfliktus szakadt ránk. (…) szerelmem édesanyja elrendezte, hogy kertjük egy részén fogunk mi házat építeni magunknak. (…) Se pénzünk, se szaktudásunk… Menyasszonyom szerelme, ragaszkodása igen finom éreztetésével elérte, hogy együtt leszünk olyan erősek, hogy ebbe a fába is belevághatjuk a fejszénket…”
„Igen! Aki mer, az nyer. A házassághoz, a családhoz is merni kell, és nagyot lehet nyerni. Döbbenetes, hogy ezt mennyien nem értik. Azt még a gyerekek is elfogadják, hogy a felnőtté váláshoz az iskolában tanulni kell még akkor is, ha »utálom az egyik tanító nénit«, és végigcsinálják. A sportolók simán túllépnek az akadályokon, a sikertelenségeken, és elfogadják az edző »gyilkos« gyakorlatait, mert elsők akarnak lenni. (…) Persze vannak, akik kimaradnak az iskolából, a sportegyesületből. Vajon kik járnak jobban? (…) Lehet kitérni a házasság elől, lehet feladni szerelmet és ígéreteket, ez talán pillanatnyi »sikert« jelent. De tele van a világ a hozzá hasonló vesztesekkel, akik nem mertek semmit vállalni azért, hogy nyerjenek…”
(…) Egy idősebb munkatársam is kioktatott: „Látod, én szépen sorba álltam, és kaptam is a tanácstól lakást. A megmaradt pénzemből meg vidáman élhetek…” Évekkel később találkoztam volt kollégámmal. Kissé „megsavanyodva” még mindig a tanácsi lakásban élt… Egyedül.
(…) Második gyermekünket vártuk, mikor beütött a ménkű. Behívtak a Kiegészítő Parancsnokságra: vonuljak be… De ha nem akarom, akkor valószínűleg Börgöndre kerülök (annak akkoriban elég rossz híre volt). Így hát jelentkeztem…
(…) Ez alatt várandós, majd kisbabás feleségem irányította az építkezést. Ha kellett, nagy hassal aljzatbetonozott a leendő szobánkban, de ekkoriban az anyagbeszerzést is ő intézte…
„Segíts magadon, a a Jóisten is megsegít.” Sőt, segített még a család, szülők és testvérek, de számtalan barát, szomszéd és osztálytárs is…
(…) Harmadik gyermekünk kéthetes korában gondos háziorvosunk megállapította, hogy baj van a szívével. (…) Időközben negyedik és ötödik gyermekünk is megszületett, és mi folytonosan rettegtünk, látva a sápadt, vékonyka kislány beteges arcát. Mondják, hogy a nagy tragédiák szétzilálhatják a házasságot. Nálunk ez fordítva történt. Mindketten úgy éreztük, erősnek és optimistának kell lennünk, hogy a másik ne lássa kétségbeesésünket…
(…) Már szinte felhagytunk a reménnyel, amikor hazaérkezett Amerikából Árvay professzor (az Országos Kardiológiai Intézet későbbi igazgatója). A kilencórás műtét sikerült. A gyógyulás több hónapja alatt megszületett hatodik gyermekünk, és bizony eléggé megrendült az anyagi helyzetünk… Ahogy minden gyermekünk születése hozott valami váratlan jót, javulást a család életében, úgy hetedik gyermekünk is meghozta azt. Új állásba hívtak…
Számtalanszor hallottuk: „Mi is sok gyereket szerettünk volna, de…” A folytatás már sokféle volt. „Kis lakásban hogyan?; A férjem nem akarta; Ebből a fizetésből?; Ennek rendszernek?” Azt azonban nem hallottuk, hogy bizony a nagy családhoz csodálatos anya kell, aki mosolyogva tud – ezer házimunka közepette – minden gyerekre nemcsak külön figyelni, de személyes választ adni az akár 17 év korkülönbségű gyermekek kérdéseire is.
Feleségem, miután kitűnő eredménnyel végzett vegyészként, a szakma csúcsát jelentő kutatóintézetben kezdett dolgozni. (…) Második gyermekünk hat hónapos korára feladta sokat ígérő, tudományos karrierjét. A párom tehát otthon maradt gyermekeinket nevelni, háztartást vezetni… De e mellett – rendkívüli kézügyességét és művészi érzékét kihasználva – autodidakta módon beletanult a kerámiázásba, és így eladott figurái komolyan hozzájárultak a családi kasszához.
(…) Személyes meggyőződésem, hogy az akárhány gyermekkel otthonmaradó édesanyák sokkal többet dolgoznak, mint egyes „dolgozó nők”, akik közül sokan aztán az óvodán, iskolán kérik számon azt, amit maguk elmulasztottak…
(…) Nyolcadik gyermekünk se maradt el a többitől. Születése után váratlanul magasabb vezető beosztásba helyeztek. Mire kilencedik gyermekünk megszületett, a feleségem, egyszerre igyekezett együtt tanulni elemis, felső tagozatos, gimnazista és főiskolás gyermekünkkel, miközben az elkerülhetetlen tinédzserproblémákkal is meg kellett küzdenie. Esténként sokat beszélgettünk, de még ilyenkor is volt ereje arra, hogy a családi ügyeken túl a munkahelyi problémáimba is beleélje magát…
(…) Aggályoskodtunk és féltünk, vajon hogy fogjuk fogadni, amikor majd gyermekeink sorra (megmutatják?) bemutatják a „Vele járok”-at… Vajon sikerült-e gyermekeinkkel tudatosítani hogy a párválasztás, a családalapítás életre szóló, nemcsak a hit vagy a hagyomány miatt, hanem mert a családi összetartozás mindenkinek a személyes érdeke is…
Hitünk szerint elsősorban a Gondviselő Istennek köszönhetjük (…), hogy nemcsak vőket, menyeket, hanem új családtagokat, új gyermekeket kaptunk, akik szívesen vannak egymás társaságában, és büszkék arra, hogy ennek a nagy családnak a tagjai….
(…) Ha azt kérdik tőlünk, mi segített át az élet nehézségein, akkor a válaszunk: elsősorban Isten szeretete, amely minden embert átölel. De ha azt is kérdik, hogy mi miként éreztük azt, akkor meggyőződéssel állíthatjuk, hogy a szüleinktől kapott értékrend alapján a kettőnk szerelméből kibontakozó család az, amely nemcsak átsegített minden nehézségen, de egy boldog életet is biztosított számunkra.”
A példa „ragadós”, hiszen 39 unokánk és (eddig) három dédunokánk van.
Közvélekedés, közfelfogás, köztudat
A múlt század közepéig a köztudatot, a közízlést még döntően az értelmiség irányította, befolyásolta. Mára a politikusok, multinacionális cégek, sztárok és pillanatember-celebek vették át ezt a szerepet a médián keresztül. Tudatosítanunk kell, észre sem vesszük, hogy akarnak eltávolítani minket nemzeti kultúránktól:
„Egyet bánok csak: a haza fogalmát,
Megállott volna az tán, úgy hiszem,
Ez új rend közt is. Az emberkebel
Korlátot kíván, fél a végtelentől,
Belterjében veszt, hogyha szétterül;
Ragaszkodik a múlthoz és jövőhöz;
Félek, nem lelkesül a nagyvilágért,
Mint a szülők sírjáért lelkesült.”
(Madách Imre: Az ember tragédiája XII. szín)
Óriási feladat, de nem megoldhatatlan a káros tartalmak elleni fellépés:
- egyes médiumok tudatos kiszűrésével,
- felhívás elfogadhatatlan programok, műsorok elkerülésére,
- hasonló szerkesztésű, de ellentétes tartalmú műsorokkal, cikkekkel, képekkel,
- tanúságtétel értékrendünkről a médiában, összejöveteleken, vitaesteken stb.,
- példaadással, mert népességszaporulat legfontosabb bástyája a család, amely
– a generációk összetartó eleme;
– a világnézeti, erkölcsi, szakmai és kulturális ismeretek továbbadásának legfontosabb iskolája;
– a születő gyermekek számára az egyetlen biztonságos fészek;
– a szeretet (és szerelem), a támasz, az öröm és boldogulás legstabilabb köteléke.
Ez az írás a Magyar Közgazdasági Társaság Demográfiai Szakosztálya által szervezett kerekasztal-beszélgetéseken elhangzottak alapján készült.
A szerző az Antall-, majd a Boross-kormány idején a MATÁV Rt. elnök-vezérigazgatója volt
