Még tart a zöldhulladék szezonja

Tóth László Levente
2024. október 21. hétfő. 7:14

A hulladékgazdálkodási rendszer megújítása, ezen belül a szerves hulladékok szelektív gyűjtésének és komposztálásának széles körű elterjesztése az egyik sarkalatos pontja az úgynevezett körforgásos gazdaság uniós megvalósítását célzó közösségi csomagnak – mondta lapunknak Agatics Roland, a Közép-Kelet-Magyarország régió koordinátoraként működő DTkH Duna–Tisza közi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője. A szakember rámutat arra, hogy a kitűzött célok eléréséért a hulladékgazdálkodási szolgáltatók, a környezetvédelemmel foglalkozó szervezetek és a háztartások egyaránt sokat tehetnek.

A DTkH hulladékgazdálkodási szolgáltatásának fontos része a kerti zöldhulladékok begyűjtése, elszállítása és komposztálása, hiszen teljes egészében újrahasznosítható anyagokról van szó. A DTkH házhoz menően gyűjti a zöldhulladékot zsákos rendszerben. Sőt – hívta fel a figyelmet Agatics Roland –, Nagykőrösön elindult egy pilot-program, amelynek a keretében nem zsákostul dobják be a zöldhulladékot a szállítóautóba. A munkások a zsákban gyűjtött zöldhulladékot kibontják, így csak a hulladék megy az autóba, miközben a zsákot is külön gyűjtik. Ennek a módszernek köszönhetően meg tudják állapítani azt is, mennyivel lesz tisztább az az anyag, ami így komposztálásra kerül. A közelmúlt másik „újdonsága” – számolt be róla az ügyvezető –, hogy 2024. július 1-jétől Kecskeméten kísérleti jelleggel egyes kertesházi övezetekben is végzik a konyhai étel és biohulladék-gyűjtést – kibővítve a lágyszárú növényekkel.

S hogy mi lesz a zöldhulladékból? A lakosságtól elkülönítetten begyűjtött zöldhulladék a DTkH-nál például a komposztáló létesítményekbe kerül, ahol a rendelkezésre álló technológiák és kezelések útján hasznosítható, kiváló komposztterméket készítenek belőle. Az így előállított komposztot aztán a rájuk vonatkozó szabvány szerinti minőségtől függően több módon fel lehet használni. Többek között telephelyen belül is, például hulladéklerakó talajtakarásként vagy mezőgazdasági felhasználás céljából értékesítik.

Hulladékból pedig nincs hiány: Magyarországon évente fejenként átlagosan 400 kilogrammot termelünk, amelynek több mint harminc százaléka komposztálható lenne. Az Európai Unióban – az egy főre eső hulladéktermelés tekintetében – Magyarország az egyik legkevesebb hulladékot termelő ország, ugyanakkor az újrahasznosított, illetve komposztált kommunális hulladék részarányát tekintve is az uniós átlag alatt teljesítünk – ismertette az ország második legnagyobb, több mint egymillió lakost ellátó hulladékgazdálkodási közszolgáltatójának vezetője.

Évente fejenként 180 kilogramm hulladéktól szabadíthatjuk meg a Földet, illetve ennyi hulladékot tudunk mi magunk felhasználni a komposztálással kertünk javára. A komposztáláshoz ugyanakkor nem kell nagy befektetés. A kertes családi házzal, hétvégi telekkel rendelkezőknek csupán az igényeiknek megfelelő komposztáló ládát kell beszerezniük vagy elkészíteniük. A lakótelepeken, társasházakban élők pedig beltéri komposztáló edényekben vagy a lakóközösség által kialakított közös komposztáló helyen kezdhetik el szerves hulladékaik újrahasznosítását.

Mire érdemes figyelni? A lényeg, hogy legalulra tegyünk néhány gallyat – ezzel a levegő bejutását biztosítjuk a komposztba. A zöld- és a barna hulladékot pedig érdemes rétegelve egymásra rakni, szükség esetén minimális vizet adni hozzá, hetente egyszer pedig tanácsos a halmot átforgatni. Az egymásra rakott rétegek ugyanis így keverednek össze, ezáltal lesz homogén szerkezetű a komposzt. A forgatása akkor a legjobb, ha a halom belsejében érezhetően meleg van. Ezzel oxigént juttatunk a komposztunkba és a szagok keletkezését is meggátoljuk. Az arányok akkor optimálisak, ha a barna hulladék – azaz a szén – mintegy harminc, míg a zöldhulladék – azaz a nitrogén – hetven százalékban található meg a komposztban – ismertette a hulladékgazdálkodási szakember. Körülbelül három hónap kell hozzá, hogy friss komposzt keletkezzen, de vigyázat, mert ennek használata még árthat a növényeinknek – figyelmeztetett Agatics Roland. Mint tanácsolta, valódi, érett komposztot tizenkét hónap leforgása alatt készíthetünk.

Elolvasom a cikket