Bajnokok Ligája: Először nyert a Milan, veretlen maradt a Monaco

MH/MTI
2024. október 22. kedd. 21:58

Az olasz együttes hazai környezetben a belga Club Brugge felett diadalmaskodott 3–1-re úgy, hogy a vendégek a 40. perctől emberhátrányban futballoztak. A milánóiak első találatát az amerikai Christian Pulisic közvetlenül szögletből szerezte. A BL-ben ezt megelőzően legutóbb 2023. december 12-én Ángel Di María a Benfica színeiben talált be sarokrúgásból.

A Milanban Fransesco Camarda 16 évesen és 226 naposan a klub történetének legfiatalabb játékosaként lépett pályára a BL-ben, ráadásul olasz rekorderré is előlépett. A tinédzser a 87. percben gólt is fejelt, de a játékvezető a VAR-vizsgálat után les miatt érvénytelenítette a találatot, pedig ő lett volna a sorozat történetének legfiatalabb gólszerzője is.

A Milan ezzel megszerezte első pontjait a mostani kiírásában.

A Monaco a duplázó japán Minamino Takumi vezetésével 5–1-re nyert otthon a Crvena zvezda ellen. A hercegségbeli gárda 2004 decembere óta először szerzett öt gólt egy BL-meccsen, akkor a Deportivo La Coruna vendégeként 5–0-ra diadalmaskodott. A francia együttes három fordulót követően továbbra is veretlen.

Bajnokok Ligája, alapszakasz, 3. forduló: AC Milan (olasz)–Club Brugge (belga) 3–1 (1–0)

gól: Pulisic (34.), Reijnders (61., 71.), illetve Sabbe (51.) piros lap: Onyedika (40., Club Brugge)

AS Monaco (francia)–Crvena zvezda (szerb) 5–1 (2–1)

g.: Minamino (20., 70.), Embolo (45+4.), Singo (54.), Akliouche (97.), illetve Ndiaye (27., 11-esből)

Elolvasom a cikket