Csökkenti a geopolitikai kockázatokat a BRICS-országok nemzeti devizában történő elszámolása

MH/MTI
2024. október 22. kedd. 20:51

„A helyi valutákban történő elszámolások növelése lehetővé teszi az adósságszolgálati kifizetések csökkentését, a BRICS-tagországok pénzügyi függetlenségének növelését és a geopolitikai kockázatok lehető legnagyobb mértékű csökkentését, a gazdasági fejlődésnek a politikától való megszabadítását, amennyire ez a mai világban lehetséges” – hangoztatta az orosz államfő.

Rousseff a maga részéről arról beszélt, hogy a globális Dél országainak szükségük van a finanszírozásra, amelyet most meglehetősen nehéz feltételekkel lehet megszerezni.

„A BRICS keretein belüli együttműködés nem irányul senki és semmi – sem a dollár, sem más valuták – ellen. Azt a fő célt követi, hogy biztosítsa azoknak az országoknak az érdekeit, amelyek részt vesznek ebben a formátumban” – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek nyilatkozva.

Peszkov a The Economist brit hetilapnak arra az állítására reagált, amely szerint Putyin a BRICS-csúcson „a dollár legyőzésére irányuló tervet” fog előterjeszteni. A kazanyi fórum kedden kétoldalú találkozók sorozatával kezdődött.

Narendra Modi indiai elnök a Putyinnal való találkozó nyilvános részén egyebek között hangot adott meggyőződésének, hogy az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktust békés eszközökkel kell megoldani, és támogatásáról biztosította a béke és a stabilitás mielőbbi megteremtését, amelyhez az emberiesség szellemében hazája részéről további segítséget kínált fel. Putyin méltatta, hogy az orosz–indiai kapcsolatok a különösen kiváltságos stratégiai partnerség jellegét öltötték, és hogy továbbra is aktívan fejlődnek.

Modi egyébként korábban úgy jellemezte a BRICS-együttműködést, mint amely nem Nyugat-ellenes, de „nem nyugati”.

A Cyril Ramaphosa dél-afrikai államfővel folytatott megbeszélésén Putyin állást foglalt az egyébként növekvő kétoldalú kereskedelem további növelése mellett. Hangsúlyozta, hogy Moszkva nagy jelentőséget tulajdonít az afrikai kontinens országaival való kapcsolatok fejlesztésének, valamint hogy mindkét ország az igazságos világrend megteremtését támogatja.

Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója korábban a háromnapos kazanyi BRICS-csúcsot az Oroszországban valaha volt legjelentősebb diplomáciai eseménynek minősítette. Elmondta, hogy Putyin kedden Roussef, Modi és Ramaphosa mellett Hszi Csin-ping és Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel is találkozik majd.

A csúcson 36 ország képviselteti magát, közölük 22 a legmagasabb szinten. Jelen van António Guterres, az ENSZ főtitkára és másik öt nemzetközi szervezet vezetője.

A Kreml szóvivője azt mondta, hogy a BRICS bővítésének témája nem szerepel a kazanyi csúcstalálkozó napirendjén, bár a kérdést meg fogják vitatni.

A BRICS államközi egyesülés, amelyet 2006-ban Oroszország, Kína, India és Brazília hozott létre, Dél-Afrika pedig 2011-ben csatlakozott hozzá. 2024. január 1-jétől Oroszország tölti be a csoport soros elnökségét. Ez év elejétől Egyiptom, Etiópia, Irán, az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia is csatlakozott a BRICS-hez.

Az orosz elnökség a multilateralizmus megerősítése, valamint a méltányos globális fejlődés és biztonság mottója jegyében zajlik.

Elolvasom a cikket