Jeff Goldblum viccesen ködösít az új Jurassic Worlddel kapcsolatban

Ez a Jurassic World-franchise negyedik darabja, az egész dinós szériának pedig a hetedik epizódja. A frappáns Újjászületés cím talán arra is utalhat, hogy a régi szereplők közül senki nem tér vissza az új részben, viszont jó hír, hogy Scarlett Johansson vezeti az új hősök csapatát, akik, talán nem meglepő módon, egy csomó hegyes fogazatú dinóval kerülnek konfliktusba egy szigeten – írja közleményében az UIP Duna Film.

Az új produkció érkezése kapcsán azonban nem lehetett megállni, hogy ne faggassák ki az egyik fontos szereplőt a régi hősök közül: Jeff Goldblum az egyik legszórakoztatóbb figurát hozta több részen át dr. Ian Malcolm, a káoszelméleti tudós alakját magára öltve. Goldblum nagyon hálás interjúalany minden médiavállalkozás számára, hiszen gombnyomásra ugyanolyan vicces marhaságokkal tud szolgálni, mint az általa megformált okoskodó dr. Malcolm.

A TotalFilm természetesen azt a kérdést szegezte neki a színésznek, hogy szerepel-e a Jurassic World: Újjászületésben, mivel a neve nincsen feltüntetve a stáblistán, ez azonban nem jelenti azt, hogy egy pillanatra sem bukkan majd fel a filmben.

„Azt hiszem, hogy Ian Malcolm tovalovagolt a naplementébe. Talán” – válaszolta talányosan Goldbum, arra utalva, hogy a westernhősök rendszerint így távoznak a film végén, nyitva hagyva a lehetőséget, hogy egyszer visszatérnek és újra megmentik a várost.

Elolvasom a cikket