Nagy János az 1956-os szabadságharc és forradalom városi ünnepségén azt mondta: „hiába próbálkoznak ma Brüsszelben, Washingtonban vagy Moszkvában, 1956 fényében minden elhalványul, és hamisan csengenek azok a szónoklatok, amelyek a pesti srácok vagányságát a szomszédunkban zajló szláv testvérháborúval vetik össze”.
Már a forradalom első napján „idősek és fiatalok, munkások és egyetemisták százai döntöttek úgy, hogy kivágják a nemzeti zászlóból az önkényuralom szimbólumát”, és ezzel kitépték a félelmet, a borzalmat, a reménytelenséget – fogalmazott az államtitkár.
Nagy János kiemelte: 1956-ban „nem a liberális reformkommunisták lázadtak föl a keményvonalas sztálinista kommunisták ellen, és nem is a nyugati titkosszolgálatok tettek kísérletet a Szovjetunió meggyengítésére a magyar véren”.
Akkor az egész magyar nemzet ált egy emberként talpra, és mondta azt, hogy elég volt. Ez a földindulás nyitotta meg Mindszenty börtönének ajtaját is a nyolcadik napon, mert a bíborost nyolc napon át „hagyta börtönében a nép által pajzsra emelt ingatag kormány, melynek sorai között már ott fészkelődött az újabb árulásra a forradalom júdása, Kádár János”.
Azért hagyták börtönében Mindszentyt, mert magasabban állt mindannyiuknál, nemcsak hivatalban, de még inkább emberségénél fogva. Mindszenty Józsefet ugyanakkor „nem Nagy Imre, nem Eisenhower elnök és még csak nem is a római pápa szabadította ki, az ő börtönnyitó angyalai a magyar nép, a rétsági honvédek voltak” – emelte ki.
A bíboros hitvalló konzervativizmusa úgy összegezhető: „határozott nem a nemzetrontó külső és az általuk kézivezérelt belső erőkre, a bábkormányokra, és határozott igen az országépítésre és a nemzetmentésre”.
Ezért kellett alászállnia előbb a nyilasok, majd a bolsevikok börtönének poklába is – jegyezte meg Nagy János. A politikus úgy vélekedett, 1956 két örökséget hagyott ránk, „a szabadság október 23-ájának mámoros, felemelő, és a hazaárulás november 4-éjének sötét örökségét”. Kiállás, összefogás, összekapaszkodás az egyik oldalon, cserbenhagyás, megalkuvás árulás és gyilkosok nászéjszakája a másikon.
Megtanultuk, hogy a baloldal „mindig a demokrácia bajnokának állítja be magát, miközben éppen felszámolni készül azt”. Nem kétséges, melyik oldalon állnak azok, akik „az úgynevezett antifasiszta aktivistákat mentegetik, Péter Gábor széles mosollyal fogadta volna Ilaria Salis képviselő asszonyt az ÁVH keretében” – közölte.
Az államtitkár azt is hozzátette: nem kétséges, melyik oldalon állnak azok, akik ma „idegen segítséggel akarnak Magyarországon hatalomra kerülni, csak most nem Moszkvába, hanem Brüsszelbe és a nagy vízen túlra járnak útmutatásért”. Nem kétséges az sem, hogy melyik oldalon állnak azok a nagykövetek, akik „nem a hazájukat képviselik, hanem a nemzetközi baloldal szekerét tolják”.
Nagy János hangsúlyozta: a forradalom hősei előtt tisztelegve „megfogadjuk, soha többé nem hagyjuk, hogy a nemzet szabadságán és hazánk szuverenitásán folt essék”, bárkik, bárhonnan, bármilyen módon és eszközökkel támadjanak is ránk. „A magyarok biztosak lehetnek abban, hogy akárcsak az elmúlt 14 évben, csapataink valóban harcban állnak és a kormány valóban a helyén van.”
