Navracsics Tibor: Megünnepelhetjük, hogy 1956 forradalom volt

MH/MTI
2024. október 23. szerda. 12:49

A tárcavezető elmondta: „Európa minden diákja megtanulhatja, hogy a magyar nemzet fiai és lányai olyan szabadságharcosok, akik nem csak kiállnak a saját szabadságukért és függetlenségükért, de készek meghalni is érte (…), hogy Magyarország fennmaradjon szabad nemzetként”. Az a nemzedék, amely 1956-ot megvívta, 1990-t készítette elő – hangsúlyozta, hozzátéve, előkészítette azt is, hogy 1989-től szabadon megünnepelhető október 23-a. Megünnepelhetjük, hogy 1956 forradalom volt, ki lehetett mondani, hogy szereplői hősök voltak, nem hazaárulók – emelte ki.

Navracsics Tibor beszélt arról is, hogy október 23-án megünnepelhetjük azt is, hogy 1956-nak köszönhetjük „egy kicsit talán azt is, hogy mi magunk hozzájárulhattunk a német nemzet újraegyesítéséhez és Közép-Európa szabadságához”.

1956 akkor lesz ismét élő, erős történet, ha nem csak nemzeti szinten, de helyi szinten is értjük és értelmezni tudjuk a jelentőségét – hangsúlyozta.

Sopron története önmagában a magyar történelem egyik legfontosabb története, nem véletlenül viseli a város a leghűségesebb város címet – mondta, hozzátéve, hogy a soproni polgárok forradalma külön tiszteletet érdemel. Az ünnepség végén a résztvevők elhelyezték az emlékezés virágait az a Széchenyi téri 1956-os emlékműnél.

Elolvasom a cikket