Százmilliárdos lufit fújnak Pécsen

A keddi közgyűlés ugyanis arról tárgyalt, hogy a minisztériummal kötnek megállapodást a témában, amelyben feketén-fehéren leszögezik: az önkormányzatnak és a minisztériumnak sincs pénze. A nemzeti oldal konzultációja szerint egy komolyabb strand létrehozása lenne a célravezető.

A pécsieknek alighanem már a könyökükön jön ki az, ami a pécsi aquapark körül zajlik. Pécs polgármestere, Péterffy Attila még 2019-ben tett homályos ígéretet a létesítmény megvalósítására, amikor azt állította: „helyére teszi a régóta húzódó, máris drága, de eddig teljesen eredménytelen pécsi élményfürdő ügyét”. Aztán a választást megnyerve 2020-ban azt állította, hogy „a pécsiek megérdemelnek egy fürdőt, ez a fejlesztés a pécsi városvezetés kiemelkedő vállalása, és azon dolgozunk, hogy még ebben a ciklusban mindenképpen megvalósuljon”. Ám nemhogy akvapark vagy strand, de még tervek sem készültek, mindössze látványos képek, elképzelések derültek ki.

Viszont a keddi közgyűlésben a kisebbség támogatását élvező baloldali városvezető olyan dokumentumot vitt a testület elé, amelyből újabb részlet derült ki az eddig zátonyra futott projektről: a pécsi önkormányzat együttműködési megállapodást kíván kötni az állammal a beruházás megvalósítása érdekében. A polgármester arra hivatkozik, hogy az állami építési beruházások rendjéről szóló 2023 törvénnyel új alapokra helyezték a több mint 50 százalékban központi költségvetési, nem közvetlen uniós forrást tartalmazó beruházások lebonyolítását rendjét, és az ilyen fejlesztésekbe az államot konzorciumi tagként be kell vonni. Ez a szereplő pedig az Építési és Közlekedési Minisztérium. Arra is kitér a városvezető, hogy az önkormányzat „a beruházást központi költségvetési forrás bevonásával kívánja megvalósítani”.

Elolvasom a cikket