Alkotmánymódosítást követően folytatódhat Szkopje uniós csatlakozási tárgyalása

MH/MTI
2024. október 24. csütörtök. 20:54

„Párbeszéd révén, illetve ha az országban minden politikai erő összefog és megteszi, amit kell, akkor biztosan le tudjuk győzni az akadályokat” – tette hozzá, rámutatva, hogy a nyugat-balkáni ország már eddig is sokat tett a csatlakozás érdekében.

A 2017 és 2024 között kormányzó szociáldemokraták a NATO-tagság elnyerése érdekében és Görögország követelésére Macedóniáról Észak-Macedóniára változtatták az ország nevét, és az uniós csatlakozást elősegítendő több engedményt is tettek a környező országoknak, például államalkotó népként ismerték el az albán kisebbséget.

Ezeket a lépéseket a jobboldali ellenzék gyakran bírálta, és miután a konzervatív Belső Macedón Forradalmi Szervezet-Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) nyerte meg a legutóbbi választást, az új kormányfő, Hrisztijan Mickoszki közölte: ilyen engedmények többé nem lesznek.

Ez pedig nehezebbé teszi az ország európai integrációját, mert az EU-tag Bulgáriával még nem rendezte vitás kérdéseit, egyebek között az új kormány nem hajlandó úgy módosítani az alkotmányt, hogy abban a bolgár nemzeti kisebbség is nevesítve legyen. Emiatt pedig Bulgária nem ad zöld jelzést Észak-Macedóniának a csatlakozási tárgyalások további folytatásához.

Hrisztijan Mickoszki korábban úgy fogalmazott: Észak-Macedónia csak akkor módosítja az alkotmányát, ha előbb Bulgária garantálja, hogy nem támaszt újabb feltételeket, és nem akadályozza tovább országa európai integrációját.

Az Európai Unió 2022-ben kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat Albániával és Észak-Macedóniával, de míg Albánia előre tudott lépni, Észak-Macedóniával egyetlen csatlakozási fejezet sem nyílt még meg. Ursula von der Leyen viszont leszögezte: az Európai Bizottság a következő öt év során kiemelt figyelmet fordít az EU bővítésére, és mindent megtesz annak érdekében, hogy ez sikerüljön.

Elolvasom a cikket