Kulcsszerepet tölthetnek be a nemzetközi fejlesztési bankok

MH/ MTI
2024. október 24. csütörtök. 22:59

A pénzügyminiszter, aki az ülésen az EU Tanács elnöksége képviseletében vett részt, hangsúlyozta: a G20 pénzügyminiszterek és jegybankelnökök elfogadták a nemzetközi fejlesztési bankok fejlesztését célzó három pilléres javaslat ütemtervét.

Varga Mihály elmondta, hogy a multilaterális fejlesztési bankoknak bővíteniük kell finanszírozási kapacitásukat, miközben biztosítják hosszú távú pénzügyi fenntarthatóságukat.

Második pillérként hozzáférhetőbbé kell tenniük finanszírozási és tanácsadói szolgáltatásaikat, fokozniuk kell a magántőke és a hazai források mozgósítását.

A harmadik pillér a hatékonyság növelésére irányul, amelynek egyik eszköze a földrajzi elosztottság növelése és a helyi igények jobb megismerése – hangsúlyozta Varga Mihály.

Az ülésen megvitatták a globális pénzügyi szektort érintő kihívásokat is. Ezzel összefüggésben a pénzügyminiszter emlékeztetett, hogy a koronavírus-járvány, majd az orosz-ukrán háború veszélyeztette a pénzügyi stabilitást, azonban a nemzetközi pénzügyi rendszer ellenállónak bizonyult.

Ennek a stabilitásnak a megőrzését segítheti a határokon átnyúló kifizetések fejlesztése, a digitális innovációk szabályozása és a pénzügyi integráció – sorolta Varga Mihály.

A gyorsfizetési rendszerek fejlesztésével javul a kifizetések hatékonysága, a G20 célja pedig az olcsóbb és gyorsabb határokon átnyúló kifizetések elérése.

Varga Mihály felhívta a figyelmet, hogy a digitális innovációk új kihívásokat és lehetőségeket kínálnak.

A kriptoeszközök rendszerszintű kockázatokat jelentenek a hagyományos pénzügyi rendszerekkel való összefonódásuk miatt, ezért a G20 elkötelezte magát a kriptoeszközökkel kapcsolatos keretrendszer fejlesztése mellett. A pénzügyi integráció, a pénzügyi szolgáltatások széleskörű hozzáférhetősége kulcsszerepet játszik a fenntartható fejlődésben, különösen a szegénység csökkentésében – tette hozzá a pénzügyminiszter.

Elolvasom a cikket