Súlyos pénzért okoztak közbotrányt Párizsban

MH/MTI
2024. október 24. csütörtök. 15:33

Súlyos pénzért okoztak közbotrányt Párizsban

Ez az első alkalom, hogy az olimpiai megnyitó ünnepséget stadionon kívül tartották. A sportolók hajókra szálltak, és egy szabadtéri felvonulás keretében végighajóztak a Szajna hat kilométeres szakaszán, elhaladva Párizs történelmi nevezetességei, köztük a Notre-Dame de Paris székesegyház és a Louvre mellett. Az ünnepséggel kezdetét vette a 32 sportág 16 napos versenye. Összesen 206 olimpiai nemzeti csapat, köztük az egyéni semleges sportolók és a menekültek olimpiai csapata vett részt a párizsi olimpiai játékokon

Fotó: AFP/The Yomiuri Shimbun/Miho Ikeya

A francia média által közölt adatok szerint annak köszönhető a magas költség, hogy a játékok történetében először fordult elő, hogy nem egy stadionban, hanem a város központjában tartották az ünnepséget. A Szajna folyón rendezett megnyitón biztonsági okok miatt hatalmas volt a rendőri jelenlét, ám az erre fordított kiadásokat nem tartalmazza az összeg.

Az olimpia bevételei és kiadásai egyensúlyban voltak, a rendezés 4,4 milliárd euróra rúgott. Ez 15,5 százalékkal magasabb, mint amivel 2015-ben számoltak.

Elolvasom a cikket