A Real Madrid a magyar sportfogadók kedvence

MH/ MTI
2024. október 25. péntek. 15:24

A Szerencsejáték Zrt. pénteki közleménye szerint a fokozott érdeklődés a többi között annak is köszönhető, hogy az új lebonyolítás a korábbinál több meccset jelent a futballrajongók számára.

A Tippmixprón, valamint a Tippmixen is több eseményre lehet fogadni, egy-egy BL-mérkőzésen belül az online felületen már akár 900 piac közül is válogathatnak a játékosok, amihez több száz élő fogadási opció is kapcsolódik.

A Bajnokok Ligája hetében a topligákat is megelőzik a BL-mérkőzések, az első körben például közel négyszer annyi fogadás érkezett be a BL-re, mint a spanyol bajnokság és a Premier League küzdelmeire.

A sportfogadó játékosok a Tippmixen három forduló után a címvédő Real Madridot tartják a legesélyesebbnek a végső sikerre, a spanyol sztárcsapatot a Barcelona, a Bayern München, a Manchester City és az Arsenal követi, míg Szoboszlai Dominik együttese, a Liverpool a hatodik ebben a rangsorban.

A megújult, ebben a formájában első születésnapját ünneplő Tippmixpro 2013-as bevezetése óta nagy mértékben emelkedtek az online sportfogadásból származó bevételek. A 2023-as magyar szabályozásnak köszönhetően jelentősen visszaszorultak az engedéllyel nem rendelkező sportfogadást kínáló nemzetközi szolgáltatók.

„Az erőteljes hatósági fellépésnek köszönhetően jelenleg tiszta, szabályozott piac működik Magyarországon, ami egyenlő feltételeket jelent a piaci szereplőknek” – mondta Horváth Zoltán.

A sportfogadási vezető hozzátette: „2023 nyara óta két legális szereplője van az online sportfogadási piacnak.

A versenyhelyzetre is reagálva a Tippmixpro a tavalyi megújításával kínálatban, funkciókban és játékélményben a legnagyobb nemzetközi szereplőkkel összevetve is megállja a helyét. Az pedig egyértelműen kijelenthető, hogy a jövőben is számos olyan funkció fejlesztése várható, ami tovább növeli a fogadási élményt, és további lehetőségeket biztosít a sportfogadók számára.”

A sportfogadás másik dinamikusan bővülő terméke a Virtuális fogadás (V-sport), melynek népszerűsége a játékosok körében töretlen emelkedést mutat. A V-sport ugyanis független a csapatsportok szezonjától, bármikor fogadható és gyors lefutású játéktípus.

A legkeresettebb sportágak között itt is a foci vezet, melyet a kosárlabda, a tenisz, a baseball, illetve a krikett követ. A termékre jellemző, hogy a hétköznapok mindig erősebbek a hétvégéknél, főleg a szerda és a csütörtök kiemelkedő.

A sportfogadás a nemzeti lottótársaság árbevételének közel kétharmadát teszi ki, ebből a v-sport mintegy tíz százalékot.

Elolvasom a cikket